2015. július 26., vasárnap

Bálintról és születésnapjáról

14.-én négyesben ünnepeltük meg a kis tökösünket. Az ajándékát még előtte nap sikerült megvennem az 1 éves státuszról hazafelé jövet az Anyukák boltocskájában. Sokat hallottam már a boltról, de csak most voltam először, és bánom is, hogy eddig nem.
14.-én délelőtt sütöttem meg a tortát, amit Ádám miatt tej- és tojás mentesre csináltam. "piskóta" tészta, belül epres krémmel, kívül vaníliás krémmel borítva. Egyre bátrabb vagyok, minden alkalommal eszembe jut valami, amit legközelebb másképp képzelek már el. Ádám nagyon várta Bálint szülinapját, a tortáját, a délutáni alvási is elég nyögve nyelős lett. Annyira izgatott tud lenni.
András hamarabb hazajött a munkából, így délután - alvás után - meg is köszöntöttük a kis ünnepeltet. A tortával, és magával az ünneppel nem sokat tudott kezdeni, nem érti ő még, de a torta ízlett neki, és az ajándékoknak is örült. Figyeltünk Ádámra is, és egy kis apróságot ő is kapott, de sokkal jobban tetszett neki Bálinté.

 

 
A járás segítőt (Ádám szerint "időjárás segítő") délután le is vittük kipróbálni. Egyébként kifejezetten kintre vettük, mert a lakás kicsi ahhoz a tempóhoz amit Bálint diktál vele, és pillanatok alatt eljut vele A-ból B-be.



Aztán csütörtökön Fehérvárra utaztunk egy szűk hétre, így ott is volt ünneplés a nagyszülők és nagynénik, nagybácsik körében is. Sok szép ruhával, autókkal, babás dolgokkal gazdagodott a Bálint és kapott még egy tortát, ami nagyon finom lett.


Elvették  tortáját :)))




Dédiéktől

 

Bálintról is egy kicsit....
Az 1 éves státuszon 10660 gramm és 75 cm volt. A kis szandija 18-as, de szerintem le kell cserélnünk, most már 19-es a lába. Kibújt a 3. fogacskája a napokban, a 4. pedig szintén bármelyik pillanatban áttörhet. Kis husi még mindig, sok kis hurkával, amiből győzőm kimosni az összegyűlt piszkot. Szegényem nagyon izzadékony, folyton nyirkos a kis bőre és többször lesz meleg kiütéses is. (Ezekben a nyári melegekben annyira nem is csodálom). 4-es pelust hord, bár a vastag combocskája lassan igényelni fogja a nagyobbat. 80-86-os ruhákat hord, és bár a hossza nem indokolja, de a teste felveszi.
Mosolygós, mozgékony kiskrapek, aki hirtelen olyan kis kommunikatív lett. Megmutat mindent amit szeretne, rázza a fejét, ha valamit nem akar, és szépen mondja, hogy anya, Ádám, gyere, de. Most egy kicsit anyásabb lett, többször jön utánam és veteti fel magát. Az étvágya nem a régi, de lehet köszönhető ez a melegnek is. Szépen iszik, jobban iszik folyadékot mint Ádám. Szépen eszik darabos kaját, de mennyiséget inkább pépesből eszik - kivétel a pékáru. Eddig nem jött ki semmi a tejtermékektől, igaz nagyon nem viszem túlzásba, nem is kap mindennap. Viszont már engedem a kóstolást az olyan ételekből, amikben tejtemék van.
Nagyon jól eljátszik egyedül. Vannak napok, amikor egésznap az autóját tologatja, bejárva a lakás minden egyes zugát. Szereti a könyveket is lapozgatni. Tévét nem néz, de amikor Ádám valamelyik kedveltebb meséje kezdődik, nagyon boldog lesz, és végigtáncizza a főcím zenét. A játszin is elvan, leginkább a homokozóban. De egyre többször indul felfedező útnak, egyelőre inkább még csak négykézláb. Azonban itthon már többször lépeget, mint mászik. A falba kapaszkodva halad, néha már olyan gyorsan, hogy csak lesünk. A virágaink nagy veszélyben vannak, rendszerint kiszórja a földet és volt már olyan is, hogy a virágcserépbe pakolgatta vissza a földet, mintha homokozna, a virág meg valahol a földön árválkodott. Idegőrlő pillanatok ezek, főleg, hogy vannak reggelek, amikor többször megismétli eme csínytevéseit. Bálint imádja a vizet. Egyszerűen hihetetlen mennyire szeret pancsizni. A füdőkádban, a medencében, a Balatonban.... mindegy csak víz legyen. Itthon ha vége a fürdésidőnek és meglátja a kezemben a törölközőt, hasra vágja magát a kádban és csaknem még a fejét a víz alá dugja, menekül, hogy ne vegyem ki. Ha hagynánk, folyton folyatná a vizet, simán nyitja - zárja a csapot. Barátságos, és bár van hogy elsőre megijed a rég nem látott rokonoktól, vagy idegenektől, egy kis idő után felenged és már huncutkodik. Egyre többször nevet ha mi is nevetünk, és szeret zsiványkodni. Sokszor azt veszem észre, hogy figyel, és amikor ránézek, elvigyorogja magát és már csinálja is a rosszaságot, de lassan, hogy nekem legyen időm rászólni, amin ő jót mosolyog. A legtöbb puszit még mindig Ádám kapja, pedig a legtöbb "bántást" is. Egyre többet látom őket együtt, néha már alvásidőben is együtt zsiványkodnak. Ilyenkor csak hallom, hogy nevetgélnek, szórakoztatják egymást.
Még mindig 2-szer alszik napközben (délelőtt fél 9 - 9körül és ebéd után), összesen 3-4 órát, este fél 8-8 körül megy aludni és reggel 6-ig alszik. Éjszaka 1-2-szer kell cumit visszarakni a szájába, illetve szomja mostanában, 4-5 óra fele szokott vizet kapni. Reggel olyan fél 6 és 7 között szokott ébredni, változó.
 
Én imádom ezt az időszakot, egyre ügyesebb, értelmesebb, és olyan jó érzés, amikor már nemcsak a fáradtság miatt hajtja rám a fejét, hanem azért is, hogy tényleg odabújjon hozzám.
 
 
 

2015. július 14., kedd

Boldog születésnapot BÁLINT

 
Kicsi Bálintunk ma éves lett!
 
Nagyon boldog születésnapot Kisfiam!
 


A torta kissé csajosra sikeredett, de Ő még nem fog érte haragudni. :)
 
(Jövök majd bővebben is...)

2015. július 13., hétfő

Ádám étvágya

A rota óta valami megváltozott. Ádám olyan jól eszik, hogy csak na. :) Persze nem igaz ez mindenre, például a reggelivel és vacsival még vannak gondjaink, és nem túl változatos, de a héten eddig bármit eléraktam megette. Például székely káposztát..... csak lestem. És van, hogy repetázik. Pl. a "hengeresből", ami a tarhonyás husi, és már húst is eszik belőle. Ráadásul ránkszól, hogy mi ne együnk belőle sokat, hogy neki is maradjon. Volt, hogy már sírt is miatta, hogy András merészelt még enni vacsorára is. Tény hogy kap béres cseppet, de az étvágya már előtte is javult valamennyit. Kicsit kerekedett is az arca, jól áll neki. :) Bálinttal meg megkezdtük a tejtermékek bevezetését. Hiába akartam én betartani a doktornéni által előirányzott natúr és laktózmentes bevezetést, Bálint még gyümölccsel sem ette. Most szégyen-nem szégyen, kapott gyümölcsös krémtúrót - íz lecsúszott. Kíváncsi vagyok, hogy nála előjön-e az allergia. Mindenesetre elővigyázatosságból először nála is csak bőrre kentem. Aztán csak lassan haladok mennyiségileg. Az ő étvágya most elég rossz. A felső fogacskák is okozhatják, amik már egy ideje feszítik az inyét, de nem akarnak áttörni.

2015. július 8., szerda

Győrköc idén is

Idén is sikerült eljutni, ismét anyuval, András ugyanis elutazott hétvégére a régi haverokkal, akikkel sok éve nem látták egymást. Először kicsit mérges voltam miatta, aztán végülis anyunak meg örültem. Mindenesetre Ádámnak amikor elkezdtem a Győrköcről beszélni, onnantól kezdve menni akart, nem értette, hogy majd csak hétvégén lesz, minden nap könyörgött, hogy menjünk a Győrköcre. A fesztivál egyébként kiváló fegyelmezésri eszköz is volt pár napig, lehetett vele "zsarolni" a gyermeket, hogy mi lesz ha nem viselkedik rendesen.
Szombat délután mentünk csak be, bár első gondolatom egy egésznapos program lett volna, de a nagy meleg miatt változott a terv. Kinéztem egy "babakocsis" buszt, és fél 4-kor bementünk. Ádámnak már a buszozás is élmény volt, sőt mindenki tudhatta, hogy hova megyünk, mert fülig érő szájjal ismételgette, hogy "Megyönk a Győrköcre!". A buszról leszállva aztán meg percenként kérdezte, hogy ott vagyunk-e már, és minden Győrköc-ös plakátot el kellett olvasnom. (Mindegyiken ez volt: "Kicsi vagyok, székre állok, onnét egy nagyot kiáltok: Győrköc fesztivál). A Győrköc Fesztivált pedig ő kiabálta, egész úton, örömmel, mosolyogva, mindenkinek. Meg is hatódtam a boldogságán.
A szokásos helyen regisztráltunk, adtam a fiúkról egy közös fotót, ők pedig kaptak 1-1 karszalagot. Bálint a lábára kapta, Ádám a csuklójára, bár elég nehéz volt meggyőzni, hogy ez kell, mert egyszerűen semmit nem visel el. (Se egy tetkó, bélyeg, semmit). Először fotókat csináltunk, de sokat nem, mert Ádámnak azért az annyira nem volt izgi, hogy lyukakba dugjuk a fejünket és a fotókon csak a fejünk látszik egyéb rajzolt alakzatokban. Kipróbáltunk 1-2 dobálós játékot, de ebben még annyira nem volt ügyes, így tovább mentünk. az első fél órában csapongtunk ide-oda. Nem nagyon tudtuk merre menjünk, hol kezdjünk. A Széchenyi téren szuper vizes dolgok voltak, és lehetett volna autót, motort is vezenti, de Ádámot nem érdekelte. Volt ott egy ugrálóvár is, na az érdekes volt, azt kipróbálta. Aztán fagyiztunk a Pálffy-ban, ahol tejmentes fagyit is árulnak, de Ádám nem ette meg, annyira izgatott volt. Aztán mentünk a Virágpiac felé, ott is volt ugráló vár, azt is kipróbáltuk. Volt ott egy hely ahol ágyon lehetett ugrálni és közben párnacsatázni. Majdnem engedtem Ádámnak, de aztán előttünk esett le egy 8 év körüli kislány, és már fordultunk is tovább. A hídról hiányoltam a színes napernyőket, szerintem (és ahogy olvastam mások szerint is) írtó hangulatosak voltak tavaly és egy kis árnyékot is adtak. Először jobbra mentünk, megnéztük egy rövid bábelőadást, aztán kis házikókban lehetett főzni, fákról gyümölcsöt szedni, és itt Bálint is tudott falovacskán hintázni. Ádám itt nagyon jól érezte magát, elég sok időt eltöltöttünk itt. Itt is volt egy kisebb ugráló vár ( a nagyra csak 5 év fölöttiek mehettek), azt is kipróbáltuk - mármint a kicsit. Aztán mentünk a Radó szigetre. ahol megint csak akadt 1-2 ugrálóvár és egy-két faházikó, ahol elidőztünk. Bálint egy helyet kivéve végig a babakocsiban volt, és egész jól bírta a délutánt. Nagyon jól érezték magukat a gyerekek, és valószínű ez évről-évre csak jobb lesz. Jövőre már Bálint is játszhat pár dologgal, Ádám meg további játékokhoz fog felnőni. Én nagyon hálás vagyok ezért a rendezvényért, szerintem érdemes az ország más városából is ellátogatni erre a 3 napos ingyenes rendezvényre, melyre egy fotó a belépő.

Az idei belépő fotónk:














2015. július 1., szerda

Indulatkezelés

Nálam nagyon aktuális... ezt a neten találtam az előbb. Nem is a megoldása miatt másolom ide be, hanem azok az érzések amiket leírt.... kicsit jó volt olvasni. Főleg a mai délelőtt után, ami miatt megint rettenetes nagy bűntudatom van, és nem tudom hogy egyáltalán mit érdemlek én, hogy jutottam már el megint idáig. Pedig már egyre jobb napjaim voltak, de megint robbantam... kétszer is. :( És amikor a kicsi már azért sír, mert a másik szobában az anyja veszekszik a naggyal, vagy éppen elveri a fenekét. Néha már arra is gondolok, hogy a végén még félni fognak tőlem. Úristen, hát itt tartok. Ezeket a sorokat ráadásul alig merem ide leírni, annyira szégyellem magam. Szóval itt az írás:


Forrás: http://mamasuli.blogspot.hu/2014/12/indulatkezeles.html

"Indulatkezelés

Mottó:
Az, hogy milyen ember vagy
nem az érzelmeiden múlik,
hanem azon, ami az érzelmek
után következik. 
Egy gyerek olyan indulatokat képes kihozni a szüleiből, amiről a legmerészebb álmukban sem gondolták, hogy bennük megvan.
Hiába, a gyerekek ismerik az összes gyenge pontunkat. Lehetetlen rejtegetni. Professzionális módon értenek hozzá, hogy az őrületbe kergessenek.

Mindenkinél egyéni, hogy hol szakad el a cérna, de mivel minden korszak merőben más hozzáállást kíván a szülőtől, lehetetlen, hogy valakinek mindegyik feküdjön. Előbb utóbb eljön a tehetetlenség érzése és elkezdünk neheztelni a drágalátos kis csemeténkre. Sőt attól tartok nincs olyan szülő, akinek élete során ne jönne el az a pont, hogy na most menten megnyúzom ezt a gyereket! 
Mit csinál ilyenkor a gyanútlan, odaadó anyuka? Mély lelkiismeret furdalásba süpped. Te szent ég, miket érzek, miket gondolok a drága, irinyó-pirinyó kis bogárkámról.

Valójában nagyon megrémülünk ilyenkor. Hát milyen anya vagyok én? Anya az ilyen egyáltalán?
Ha ilyen helyzetbe kerülünk a környezet sem sokat segít. Az anyaság sötét oldaláról nem szokás beszélni. Az ilyen maszatos dolgokat senki nem reklámozza. Ha megkérded a szomszéd anyukát, hogy hogy van, sose fogja azt válaszolni: Rosszul, tegnap este gyűlöltem a gyerekeimet.
Ha esetleg te veszed a bátorságot, hogy panaszkodj valakinek, esélyes, hogy lehurrognak: Jaj, ugyan már nézd milyen cuki. Vagy: Ne nyafogj, arany életed van.

Az, hogy az elkeseredett pillanatainkban mit érzünk a gyerekeink iránt, az minden anyukának a legsötétebb, féltve őrzött titka.

És mivel ezt a témát ilyen mély szégyen övezi, az ösztönös reakció, amit ezekkel az érzelmekkel teszünk, az legtöbb esetben az elfojtás.
Nem, nem. Egy anya nem érez így a tulajdon magzata iránt. Ezt nem szabad. Ez bűn.

És mit csinálnak odabent ezek az elfojtott érzelmek?
Mindenféle csúnyaságot. Mint egy kezeletlen fertőzés terjednek a lelkünkben. Egyéni, hogy ezek után mi történik. Lehet, hogy megbetegszünk, lehet, hogy rémálmaink lesznek, tömjük magunkba a csokit, vagy kompenzálni kezdünk, esetleg belefásulunk vagy időzített bombaként kezdünk működni.
Mire gondolok? Amikor tűrünk, tűrünk, tűrünk, és még tűrünk (mert egy jó anya türelmes), majd egyszer csak felrobbanunk és minden feszültségünket a gyereken vezetjük le. Ilyenkor történik az, hogy káromkodunk vele, szidjuk mint a bokrot, sőt megalázzuk, ráncigáljuk, felpofozzuk és a többi. Ekkor elveszítjük a kontrollt és többé nem vagyunk urai a tetteinknek. Majd miután elvonultak a viharfelhők mellbevág a lelkiismeret furdalás. És még mélyebbre süllyedünk az egészben: még tovább tűrünk, majd még nagyobbat robbanunk.



És mindez miért? Mert megrettenünk, azoktól a heves érzelmektől, amiket a gyerekeink képesek belőlünk kiváltani. Azt gondoljuk ez nem normális. Pedig, ha jobban belegondolunk...
Ki tud igazán heves érzelmeket kiváltani belőlünk, leginkább az, aki közel áll hozzánk. Lehetünk nagyon dühösek a főnökre, de az összehasonlíthatatlan, azzal, amikor a szeretteinkre haragszunk.

De vajon honnan jönnek azok a ki nem mondott, de nagyon is elterjedt eszmék, hogy egy jó anya, tovább megyek, egy türelmes anya, sosem dühös a csemetéjére? Hogy a gyerekekhez türelem és következetesség kell és ez azt jelenti, hogy az érzelmeidet semmibe véve tudatosan, hideg fejjel cselekszel? Hogy ha elragad a szeretethullám, az szuper, de ha a vörös köd önti el az agyadat az az ördög műve? Hogy a jó viselkedéshez fegyelem kell és a fegyelmezésbe az érzelmek nem férnek bele? Hogy egy anyukának ki kell válogatni az érzelmeit, hogy az anyaságba csak a pozitív érzelmek férnek bele? Még ha ezek az állítások meg is állnák a helyüket, akkor is hol marad a szenvedély, az őszinteség? De az igazi baj az, hogy ezek felvetések mérföldekre vannak az igazságtól, mi több a normálistól.

Kérdezem én: Ha épp a kicsi orrát szívod és a nagy a fejedet püföli egy párnával, arra mi a reális érzelmi reakció? Ha épp próbálod nagy nehezen elaltatni a síró kicsi babát és bejön a nagy és vihogva elkezdni fel-le kapcsolgatni a lámpát? Ha több hónapnyi elégtelen alvás után a csemetéd odajön hozzád és puszta szeretetből élesen a füledbe nyerít? Amikor több napja nem fürödtél, és amikor végre eléred a fürdőszobát, a kicsi drága belekezd a jól ismert szimfóniába? Ha semmi másra nem vágysz csak egy kis életmentő alvásra és közben a lakás mindkét szobájában torka szakadtából sír egy-egy gyerek? Kérdezem én ilyenkor mi lenne a normális érzelmi reakció?

A legnagyobb gond, ami miatt nem merjük még magunk előtt sem felvállalni az ilyenkor feltörő érzelmeket, az az, hogy az érzelmeinket összekeverjük a tetteinkkel. Vétkeztem ellened és embertársaim ellen gondolattal, szóval, cselekedettel. Tehát elég csak gondolni rá és máris bűnt követtünk el. Várjunk csak! Gondolattal, szóval, cselekedettel. De nem érzelemmel!!!

"Fontos egymástól megkülönböztetni az érzéseket, a gondolatokat és az ítéleteket. Mielőtt egy döntés megszületne, különböző lehetőségeket mérlegelünk, melyekhez különböző érzések kapcsolódnak. Az érzés spontán belső reakció egy személlyel, hellyel, helyzettel vagy eseménnyel kapcsolatban."
Nemes Ödön: Párbeszélgetés

Tehát az érzelem spontán belső reakció valamire. Spontán reakció, tehát nem vagyunk érte felelősek, tehát van létjogosultsága. Erkölcsi szempontból nincsenek jó és rossz érzelmekViszont az érzelmekben hatalmas lehetőség, energia rejlik. A rosszakban is. A cél nem az, hogy megváltoztassuk őket, hanem, hogy megtanuljuk őket kezelni. Mert az, hogy milyen ember vagy nem az érzelmeiden múlik, hanem azon, ami az érzelmek után következik. 

Régebben azt gondoltam, hogy ha sikerül megoldani a problémáinkat, ha jobban szót értek majd a gyerekeinkkel, ha kipihenem magam... satöbbi... akkor képes leszek megelőzni azt, hogy agresszív és hasonlóan negatív érzelmeim legyenek a gyerekeimmel kapcsolatban. Egyszer csak rádöbbentem arra, hogy ez mekkora egy ökörség.

Az élet a zajlik, vannak negatív kicsengésű történések. Még egy gyerek-szülő kapcsolatban is. Épp ott ne lenne??? Nem lehet mindig üdvözült mosollyal simogatni a gyerek fejét. Ha pedig a harag, a düh, a csalódottság és a többi, mind természetes érzelem ebben a kapcsolatban, akkor az azt is jelenti, hogy nem kell a negatív érzelmeket megelőzni, megsemmisíteni, elnyomni még csak megváltoztatni sem. Éppen ellenkezőleg! Az érzelmeket, a negatívakat, a pozitívakat egyaránt, át kell élni. Tudatosítani kell őket és átélni, hogy valamit kezdeni tudjunk velük. Nem épp ezt akarjuk a gyerekeinknek is megtanítani?

Szép elmélet. De tovább megyek. Kipróbálom mit jelent ez a gyakorlatban. Szegény első gyerekek, a kísérleti nyulak. De ez az egyetlen esélyünk, hogy fejlődjünk.
Lássuk tehát. Kutyaharapás szőrivel.

Mai tett:

Minden alkalommal, amikor ma a gyerekeim felbosszantottak - és ma erre számos alkalom volt, a drága jó Mikulás bácsi több tonnányi csokoládéja úgy hatott rájuk, mint valami koffeinbomba (igen én vagyok az anyjuk és hagytam) - szóval, amikor felbosszantottak és elöntötte az agyamat a vörös köd és jöttek a gonoszabbnál gonoszabb gondolatok, akkor nem álltam ellen az érzésnek. Nem szégyelltem el magam, nem akartam másként érzeni, meglátni bennük a jót, nem tereltem el a gondolataimat, nem gondoltam arra, hogy türelmesebbnek kell lennem velük. Hanem belemerültem az érzésbe. Néha még rá is játszottam. Igen, tényleg kibírhatatlanok. Annyira, de annyira elegem van belőlük. Hogy tudnak így viselkedni?!? Utálom őket!
Ilyenekre gondoltam, ezt ismételgettem magamban, néha behunyt szemmel, hogy az átélés valódi legyen.

És nem fogjátok ki találni mi történt! Magam is alig hittem.
Ahelyett, hogy egyre és egyre dühösebb lettem volna, ahelyett hogy belelovaltam volna magam, furcsa módon a negatív érzések ereje szépen lassan kifújt. Valahogy maguktól lecsendesültek. Mintha a kuktából jött volna ki a gőz. Kijött és nincs tovább. Ennyi.

Estére már alig maradt a hónapok óta magammal cipelt ingerültségemből. Sőt elő elő tört belőlem, hogy valójában mennyire odavagyok értük, attól függetlenül, hogy milyen komiszak.

Azzal, hogy az érzelmeimet szabadjára engedtem, visszanyertem az irányítást az indulataim felett.

 


A módszer eddig bevált, a kísérletet folytatom. De otthon mindenki csak saját felelősségre próbálja ki! ;)"