2016. május 13., péntek

Megkezdte talán - Bálint "beszéd"

Bálint nagyon nem akar beszélni. Makacsul rázza a fejét ha kérem, hogy valamit mondjon ki. Persze ilyenkor befészkeli magát a gondolat a fejembe, hogy "Ádám ilyenkor már beszélni kezdett". De Bálint más. Még az állathangokat sem hajlandó utánozni. A halacska tátogása és a va-va megy, de ennyi. 
Aztán tegnap talán valami megtört. Nem fokozatosan, hanem egyik napról a másikra. Nem magától, hanem utánam, de valami lehet megindult. Jó lenne, mindannyiunknak könnyebb lenne, és persze kicsit az aggodalmamat is elkergetné, ami picikét azért volt/van.




2016. május 12., csütörtök

Fiús anyaként

Sokszor ahogy a fiúkat nézem, nézzük őket Andrással, aggodalommal tölt el a jövő. Az az elevenség amit látunk rajtuk, az az energia, sokszor rosszalkodás, egy kissé riasztó képest fest meg előttünk. Mert arra már rájöttem, hogy hiába képzeltem én el anno, hogy milyenek lesznek majdan a gyermekeim, fiaim, ez baromira nem úgy működik. Nyilván lehetne dolgokat jobban esetleg másképp csinálni, nyilván lehetne ezt az egész szülősdit sokkal odaadóbban, több lemondással végezni és akkor esetleg kicsit másmilyenek lennének a fiúk is, de ezen hiába gondolkodom nap mint nap, egyszerűen akkor meg kellene magamat, magunkat erőszakolni, és az amolyan kifele dolog lenne csak, nem mi lennénk. Nyilván érzem sokszor magamon is a kifelé történő megfelelési kényszert, amikor azért szólok rá a fiúkra, nehogy mások rosszallóan nézzenek rám. De kezdek rájönni - így pár éve anyalét után, hogy jó lenne csak magunkra figyelni és a saját normáink szerint menni. 

El kell fogadnom, hogy fiús anyaként nem igazán fognak a fiaim csendben egy sarokban megülve szépen,halkan eljátszani. Ők  elevenek, kell nekik a tér, a mozgás, sokszor a hangoskodás. Visszatérve a rászólásra.... Erről most olvastam, és csak bólogattam és bólogattam a cikk elolvasása közben, mert erre én is rájöttem nem olyan régen. A fiúkra folyton rászóltam. Ha et csinálták ezért, ha azt ezért. Nyilván nem ok nélkül szóltam rájuk, de már nagyon fárasztó volt, folyamatos szájtépésnek éreztem, és sok eredménye sem volt. Aztán visszavettem. Most már csak tényleg azért szólok rájuk (vagyis igyekszem) ami valóban veszélyes, vagy túl megy azon a bizonyos határon, de a határok kijjebb tolódtak. Nem rohangálok utánuk a játszótéren mindenért, és itthon is csak este és reggel kell elcsendesedniük. Alattunk lakó anyukét kérdeztem, hogy mennyire hallanak minket, mennyire hallják a kocsik tologatását (na meg Bálint tologat mindent amit elér), mennyire zavaró, mert próbálunk odafigyelni, de nem mindig sikerül. Nos tök normálisan mondta, hogy hallanak, és igazából csak a hétvége rossz, mert akkor azért olyan 8- negyed 9-ig pihennének. Elnézést kértem, és mondtam, hogy még jobban oda fogunk figyelni. Azóta reggel az az első dolgunk ha Bálint felébredt, hogy elrakjuk a kiságyba a kisszékeket, a nagyobb autókat, amiket tologatni lehet és szokott is Bálint. Most már van, hogy elfeledkezünk róla, de Bálint nem tologatja őket. 

Itt van a játék módja is. Bár Ádám nem az az autózós típus, ő inkább alkotni szeret (kirakó, jáva építő, pötyi...) azért amióta ovis lett, gyakran használja a kezét lövöldözésre. Emlékszem gyerekként mamáméknak sosem tetszett ha az öcsém játékfegyverekkel játszott, nem értettem miért, szülőként már értem, mert nekem sem tetszett. Mégis vettünk neki, kapott szülinapjára többet is, mert ez játék és el kell fogadni, hogy ettől ő nem lesz erőszakosabb. Ez is egy fiús játék, s bár szerepjáték, mégis azt gondolom - most már - hogy a gyerek szeretetben fejlődik, nődögél, nem hat rá károsan. Azzal sem tudok mit tenni, hogy pl. Ádám szeret Xbox-on játszani. Persze mi voltunk akiktől ezt látta, akik ezt megmutatták neki, és engedték is, szóval de valahol mégis tehetünk róla, de van akit érdekel, van akit nem. Őt érdekli, és sokszor nem is értem mit csinál, mert már jobban kezeli mint én, de arra azért figyelünk, hogy mértékkel történjen minden. Van, hogy pár napig többször bekapcsolásra kerül,fél óránál többeket játszik, aztán van hogy egy hétig eszébe sem jut, vagy éppen mi tereljük más irányba. 
A mesékre is azt mondják, hogy ne a tévéből.... Hát nálunk reggel és este is megy a tévé. Nem ülnek ott sokat, mert nem köti le őket minden mese, de már Ádámnak vannak rendes hosszú mesék, amiket végignéz (milliószor is), pl. jelenleg ilyen az Agymanók, előtte meg a Toy Story volt ilyen. De a könyv így is ott van az életünkben, Bálintnak most kezdődött igazán. Leülnek a könyvekkel forgatják őket, Bálint egyenesen hisztizik ha nem nézegetjük őket akkor amikor ő éppen úgy gondolja, mindegy hogy éppen főzök, vagy teregetek. Most már tudok nekik egyszerre mesélni, a Bogyó és Babóca már leköti Bálint figyelmét, és van hogy egy mukk nélkül végighallgatja, és van amikor végigmutogatja, és közben mondogatnom kell azt is, hogy mi micsoda. 

Olvastam ebben a cikkben azt is, hogy a fiúk vonzódnak az undi dolgokhoz. Hát ezt is alá tudom támasztani. Néha a plafonon vagyok a "kaki", "pisi" és hasonló szavaktól, amiktől Ő olyan jókat tud kacarászni. Arról már nem is szívesen beszélek, amikor a boltban a húspult előtt megkérdezi tőlem, hogy "Anya, Te szoktál kakilni?" Egyrészt mintha nem tudná a választ, másrészt mintha direkt kellemetlen helyzetbe akarna hozni. Újra és újra magyarázom, hogy nem illik... de egyelőre még nem értünk célba teljesen a témát illetően. 

Szóval van két eleven fiam. Két nagyon eleven fiam. Akik sokszor hangosak, merészek, néha hisztisek, néha oda-odaütnek egymásnak, birkóznak, rendetlenek, és nem vigyáznak a játékaikra, sokszor szelektív a hallásuk (Ádámnak túlzottan is), néha undi dolgokon kacagnak.... 
Vannak megváltoztatható dolgok, és vannak kevésbé megváltoztathatóak. Tanulom, hogy elfogadjam, hogy esetleg nem fognak az utcán mellettem csendesen végigbiciklizve, motorozva haladni hazáig, és ha elfogadom, hogy ők ettől nem rosszak, akkor nem is kellemetlen, nem is érzem magam annyira rossz anyának. 

Közben meg mérhetetlen sok szeretetet kapok ettől a két kis kópétól, olyan szerelemmel tudok irántuk lenni, olyan jó amikor odabújnak és érzem a ragaszkodásukat, és annyira remélem, hogy ez mindig így marad, és ha nem is örökké, mert nyilván lesz majd nekik is családjuk - de sokáig az első helyen maradhatok az életükben. 


2016. május 8., vasárnap

2016. május 2., hétfő

Ádám 4 éves lett - Szülinapi maraton

Ádám születésnapját megint több részletben ünnepeltük. Először apumékkal (öcsémék, mamámék, és András anyukája volt még ott) Székesfehérváron egy szombqati napon, pár nappal a születésnap előtt. Meglepetés volt minden. Reggel amikor Ádám megkapta a ruháját, akkor mondtuk neki, hogy kirándulni megyünk, de nem mondtuk meg hova. Aztán Fehérvárra érve nem árultuk el, hogy szülinapozni jöttünk, csak örültünk, hogy együtt voltunk. A tortát a Damniczky-tól rendeltük, elvállalták a tej és tojásmentes forma , 11600 Ft volt a 16 szeletes torta. Az ebédet még pénteken megfőztem itthon, azt vittül magunkkal, nem akartam, hogy még a kaját is úgy rendeljük meg valahonnan. Ebéd után volt a meglepetés. Beraktunk egy szülinapi zenét, és András behozta a tűzijátékos tortát. Ádám totál meglepődött, meghatódott, zavarba jött, majdnem elsírta magát, és majdnem mi is.







A Cukrászdának el is küldtem később a képeket, hogy lássák mekkora öröm volt a torta. A torta finom volt (eper krémes, tele gumicukorral). Ezután jött az ajándékosztás, szép sorban, időt hagyva, hogy minden ajándéknak tudjon örülni. 
Volt egy aranyos mozzanat. Ádám játszott a tőlünk kapott kézi V-smiley játékkal, dédipapa nézte, majd egyszer csak a nagypapám kezébe nyomta a gépet és azt mondta:
- Dédipapa segítesz? Mert én nem tudom. - És bár a dédipapi egy mobiltelefont nem hajlandó tárcsázni, elvette Ádámtól a játékot és nyomkodni kezdte.




Kedden a napján, amikor reggel köszöntöttem Ádámot (András szolgálatban volt, délelőtt jött haza), Ádám azt mondta, hogy akkor ő már 5 éves lett, mert már a 4. szülinapja volt a papáéknál.... :) 
Sokat gondolkoztunk mivel lepjük meg. Nem akartunk külön ajándékot, azt már megkapta szombaton, inkább valami programot terveztünk. Játszóházat, buszozást, Mekit, olyan dolgot amit szeret csinálni. Végül kitaláltuk, hogy legyen mozi, próbáljuk ki. Nagy választék nem volt, mert bár volt 3 mese is, egyik sem volt az az igazi. Elmentem Ádámért az oviba, itthon átöltöztünk és elvittem a meglepi helyre. Amikor odaértünk, akkor esett le neki, hogy mozizni fogunk és nagyon boldog volt. Vettünk pop-cornt neki is és gumicukrot, meg üdítőt. Első előadás volt, alig voltak a mozi környékén is, a mesén meg rajtunk kívül még egy kisfiú az anyukájával. Mire elkezdődött a mese, már egy csomó idő eltelt, már én is untam. Eleinte izgalmas volt neki, aztán kezdett fészkelődni. Még nem jártunk a felénél, amikor megkezdődtek a kérdések:
- Anya, most nézhetjük inkább a Mauglit?
- Anya, ezt hogy lehet lekapcsolni?
- Anya, mikor lesz vége?
- Anya! Mikor megyünk haza?
Úgyhogy a mese felénél elhagytuk a termet. Az igazat megvallva elég unalmas volt a mese (Nyakas Kakas). Majd nyáron újra próbálkozunk egy olyan mesével, aminek az előzetesét hónapok óta nézzük a youtube-on.
Volt a szülinapnak további felvonása is. Megünnepeltük a következő hétvégén Fehérváron András anyukájánál is, a nagynénikkel, másnap pedig a nagyinál is, ahol ismét volt torta.





És aztán az utolsó felvonás most szombaton volt, a kisbarátokkal, az otthonunkban. A tortát én sütöttem, és meg kell mondjam, nagyon finom lett, Isteni volt a tésztája (köszi Aliz a receptet), a krémje pedig szintén jól sikerült, narancsos tejszínes oreo keksz darabos volt. A tetejére pedig csokit olvasztottam és sütőpapíron próbáltam belőle formákat készíteni. És bár nagyon szeretem az ilyen baráti összejöveteleket, nagyon jó barátságban vagyunk a szülőkkel, nagyon fárasztó egy ilyen gyerekes buli házigazdájának lenni. És nem is a kiszolgálás és a készülődés miatt, hanem a gyerekek pont abba a korba értek, hogy már elevenen rohangálnak a lakásban, őrültebbnél-őrültebb dolgokat találnak ki (pl építőkockával dobálni a lámpa búrát), szóval az ember próbálna nem idegeskedni, szólni mindenért, de közben mégis végigaggódod a zsúrt. Valószínű jövőre már igyekszünk másképp szervezni. 







Ezenkívül voltunk még egy szülinapi zsúron is Fehérváron, Judit barátnőm kislányának, Hannának a születésnapján. Egy játszóházban volt a party, Hanna óvodás társaival. Ádám egész jól beilleszkedett, jól érezte magát, jól megvolt szervezve.Erről képeket most nem csatolok, mert nem kértem rá engedélyt. :)


Röviden

Március 22-én jött meg András, azóta boldogság van. Megszűnt a szájtépkedés és körömrágás Ádámnál, bár az első időben minden reggel pityeregve kérdezte mikor András dolgozni ment, hogy "De ugye nem messzire?" Aztán majdnem az itthonléte után egy héttel el is vitték, de megúsztuk, még mindig itthon. Tervezni így sem tudunk továbbra sem, mert nem tudjuk, hogyan lesz a továbbiakban.
Az elmúlt időszakban történt ez is, az is, lassan a nagy részére nem is emlékszem - a szülinapozásról majd külön bejegyzésben ejtek szót.
Lett szép erkélyünk, nagy részét én csináltam, aztán András fejezte be. Régóta vágytam rá, hogy kiülhessek, most igazi kis "teraszunk" lett, ahová jó kiülni Ádámmal játszani, kávézni,vagy akár egyet uzsonnázni is. Kicsi panel erkély, de ha már családi ház udvarral nincsen, ez is megteszi. :)
Aztán nemrég eljutottam bulizni is a csajokkal. Hát ez valami fenomenális érzés volt. Eddig jártunk el havonta, kéthavonta vagy egy moziba, vagy vacsorázni, de ez most más volt. Ez igazi kikapcsolódás volt. Táncoltunk, iszogattunk, kimaradtunk éjfél utánig :) , sokat nevettünk, beszélgettünk, nagyon élveztük. Tervezzük, hogy 2-3 havonta ismétlünk.