2016. szeptember 20., kedd

Úszás

És most nem a gyerekekről szóló poszt következik. Nem bizony, sokkal inkább rólam. Én úszok. Újra, úgy 22 év után.
Anno amikor kicsi voltam, úgy második osztályos, vittek minket az iskolából úszni. Aztán pár gyerkőcöt kiválasztottak, akiknek javasolták a rendszeres úszást. Köztük voltam. Megtanultam úszni, majd egy öttusa egyesületben úszni és futni jártunk (a többihez akkor még fiatal voltam), de mivel utáltam futni, más egyesülethez mentem, ahol ismét csak úszás volt. A lényeg a lényeg, hogy 13 éves koromig úsztam, abból 2 és fél évig versenyszerűen. Edzés reggelente, délutánonként, hétvégéken versenyek. Aztán abbahagytam és utána nem is folytattam  már semmilyen formában. 
Eltelt egy csomó év, jött a 2016-os olimpia, ahol az úszást végigkövettem. András pont a határon volt, de messengeren keresztül együtt izgultunk hajnalban a sportolóinkért. Hosszú Katinka fan lettem, elkezdtem a youtube-s videóit is nézni. Közben egy kedvelt blogomban is arról írt a 3 gyermekes anyuka, hogy elindult egy senior úszóversenyen (25 év felett lehet ilyen versenyeken indulni). Szóval olyan sok felől jött az inger, hogy elkezdtem utánanézni, hogy nincs-e Győrben olyan felnőtt úszóegyesület, akikkel lehetne úszni, edzeni. Mert kiindulva magamból, a nem kötelező dolgokat hamar abbahagyom. Viszont ha egyesületi tag leszek, akkor az elköteleződés, azt nem lehet csak úgy abbahagyni (persze lehet, de az már hogy veszi ki magát). Szóval keresgélni kezdtem, és találtam. Kérdeztem Andrástól, hogy mi a véleménye, ezt találtam ki, és örömmel támogatott. Írtam az egyesületnek, és elég hamar kaptam is az infót az edzések gyakoriságáról és időpontjairól. Aztán telefonáltam és még aznap (aug. 23.) le is mentem próbaedzésre. Hát itt majdnem meghaltam. Az úszást nem lehet elfelejteni, de a karjaimban semmi erő nem volt. Edzés végére már nagyon fájtak, már akkor izomlázam volt. De élveztem, tetszett, hogy újra vízben vagyok. 1200 métert sikerült leúsznom, én erre is büszke voltam. Úgy beszéltem meg az egyesület vezetőjével, hogy heti kétszer járok, kedden és csütörtökön esténként (8-9 között vannak az edzések), a reggelieket nem tudom megoldani a gyerekek mellett, na meg a 6 órai úszás nem az én világom. Gyerekkoromban sem volt az. Egyébként edző nincsen, edzésterv van, mindig aszerint zajlanak az edzések. Én egyelőre nem aszerint úszok, bár az első alkalommal ráböktem a sok közül arra, ami 3100 m volt egy órára. Tök égő volt. :) Én csak azt néztem milyen távok és úszásnemek vannak benne. Na mindegy.
Most kezdem az 5. hetemet, és múlt héten éreztem először, hogy kezd könnyebben menni. Többet is úsztam  mint korábban, majdnem megvolt a 2000 méter, és ha lett volna még idő, úsztam volna tovább is. Imádom! Boldog vagyok, hogy mehetek, alig várom a következő edzéseket. Olyan érzésem van, mintha egy szerelem kezdetén lennék, és majd megőrülök a következő randiig. És nem azért mert gyerekmentes az ott töltött idő. Jó valahova tartozni, jó érezni a munka gyümölcsét, hogy mindig egy kicsit jobban és könnyebben megy. Bár a többiekhez képest még nagyon lassú vagyok. Nem vagyunk olyan sokan, és inkább több a férfi. A korosztály vegyes. Amitől múlthéten nagyon hízott a májam, az az volt amikor elmondtam mikori születésű vagyok, és láttam hogy valóban leesett az álluk. 10-11 évvel tippeltek kevesebbnek, nem is értették mit keresek a senior-ok között. Azt is mondták, hogy jó tempóban úszok (csak még nem tudok 100 métert végigúszni megállás nélkül, mert még mindig meghalok :) ). Célom egyébként, hogy ha majd sikerül fejlődnöm, javítanom az állóképességemen, versenyekre is eljárjak velük. Az nagyon motiváló tud lenni. 
Úgyhogy most nagyon boldog vagyok és motivált. Végre találtam egy olyan sportot, ami örömet okoz, és ma este ismét megyek.