2016. december 12., hétfő

Munkába visszatérés

Sokáig ment a huza-vona, hogy mikor és hogyan menjek vissza dolgozni, amiből a vissza inkább arra vonatkozik, hogy egyáltalán dolgozni, és nem arra, hogy valahová vissza. Féltem az egész munkakereséstől és a sok elutasítástól, és ámblokk mindentől, hogy fog menni, milyen lesz az életünk ezután. Aztán közben Bálint bölcsis lett, én itthonról dolgozgattam, retusálgattam, majd egy nap jött egy telefon és egy hét múlva dolgozni kezdtem. Persze ennél cifrább volt a helyzet. Mert a telefon nem csak úgy jött, hanem baráti társaságból ajánlottak be egy vállalkozóhoz aki irodai alkalmazottat keresett. Aztán ez először nyáron volt, de akkor nem jött össze. Én sem akartam igazán, és nem is én lettem a befutó. De aztán októberben ugyanettől a cégtől újra megkerestek és bár megint jött a nem akarom, a félelem érzése, a mi lesz ha sokat lesznek betegek a gyerekek kérdéskörrel, de végül mivel a cégvezető már szinte unszolt, hogy legalább nézzem meg, hallgassam meg, és hogy akár 6 órában is dolgozhatok, hogy ezt már én sem tudtam kihagyni. Egy bökkenő volt, hogy ez volt október közepén, és azonnal kezdeni kellett volna, de én bevállaltam már egy nagyon nagy retus munkát novemberre, és nem akartam cserbenhagyni azt akinek csináltam. De közben ugye kezdeni is kellett volna. Így megegyeztünk hogy november végéig heti kétszer megyek, és december egytől kezdek rendesen. Nagyon szerencsésnek éreztem magam, hiszen a legtöbb kisgyermekes anyuka 4-6 órás munkáról álmodik, sokan pedig hónapokig sem találnak munkát, nekem meg az ölembe pottyant. És ismét nem kellett állásinterjúkra járnom, ahogy ez eddig sem volt jellemző az életemre. Most egy hete már dolgozom rendesen,de most épp táppénzen vagyok, mert persze Bálint sokat beteg. Eddig valahogy sikerült a heti két munkanapokat a betegmentes napokra igazítani, illetve anyósom is volt vigyázni a fiúkra, és remélem majd tud is jönni még, mert biztos nem lesz könnyű még 1-2 évig. A munka nagyon tetszik, élvezem a teendőket, és a feladatok sokrétűségét. Aranyosak a munkatársak, főleg akivel az irodában dolgozom. Szeretek ott lenni, egyáltalán nem fáradok el, csak a reggelek kemények, az időre elkészülés. Este igyekszem mindent összerakni, szendvicset csinálok, ruhát készítek elő, kakaókat előre a hűtőbe berakva.... így is marha gyorsan elmennek a reggelek. Mentünk Andrással autóval is, mert egy irányban dolgozunk, de most már buszozunk, Én át is szállok egyszer. Hazafelé bár kettőig dolgozom, de csak fél 3kor van buszom, így 3 körül érek Bálintért. Előtte hazarohanok a babakocsiért, mert persze néha nem akar gyalogolni és akkor inkább tolom, mint cipelem, utána megyünk Ádámért. A délutánok is piszok gyorsan telnek, sokszor érzem, hogy úszik a lakás, de azért majd csak belerázódom ebbe az új életbe is. :)

Ádámszáj - Dínóláb

Vasárnapi ebéd itthon, húsleves az asztalon. Merünk a gyerekeknek répát, tésztát a tányérba, majd előkerül a húsos tál, amiból kikandikál egy csirkeláb is. Ádám a legnagyobb komolysággal kérdezi:

"Ez dínó láb??????"

2016. október 16., vasárnap

Bálint bölcsis lett

Sok rágódás utána (én rágódtam) döntöttünk úgy tavasszal, hogy Bálintot beíratjuk bölcsődébe. Aztán még mindig ott volt az a verzió is, hogy esetleg mégsem kezdünk szeptemberben. Aztán teltek a hónapok, és közben vissza is kellett jelezni, és végül augusztus 31-én már ott voltam a bölcsis szülői értekezleten. Ott aztán kiderült, hogy Bálint ugyanúgy süni csoportba került mint Ádám az oviban. Tök véletlen egyébként. Ádám az első ovijában és a jelenlegiben is sünibe került szintén. Kisgyermeknevelői (mert nem ám gondozó, vagy dadus, vagy egyéb megnevezés) Ani néni és Zsuzsa néni lettek, Ani néni szoktatta is be aztán. A mi csoportunkban már összeszokott társaság volt, csupán két kisgyermek kezdett szeptemberben, egy kislány, és Bálint. Bálint lett a 12. kisgyermek és így lett teljes a létszám is. 
A beszoktatás szeptember 19-én, hétfőn kezdődött meg. Az első 2 nap 1-1 órát voltunk, ott voltam én is, és kint játszottunk az udvaron. Szerdán már ott hagytam fél órára, minden simán is ment. Aztán nagyon lassan szint negyed óránként nyújtottuk az ottléteket. A második héten ebédelt már ott Bálint, de ott aludni csak a 3. héten aludt ott először. Nem jellemző ez a hosszú beszokás, én meg tudtam oldani, a bölcsi meg kihasználta (de Bálintnak is jobb volt így). Az első ebédelések sem teltek még étkezéssel, konkrétan volt, hogy Bálint közölte az elé rakott főzelékre, hogy "fúúj". De aztán megtört a jég, és elkezdett szépen enni. Az első rendes evészet spenót volt halrudacskával. Mind megette. Aztán mesélték, hogy a gyümölcsöt is tömi, rárabol rendesen. Itthon miért nem eszi, nem értem. Valószínű ez is amolyan közösségi varázs. Állítólag a csoportja is elég jó evő gyerekekből áll. 
Egyébként Ani néni imádja Bálintot. Az első ott alvásánál amikor kijött mondani, hogy Bálint elaludt, úgy fogadott, hogy: "Imádom ezt a gyereket! Olyan tüneményes, és olyan ritka az ilyen kisfiú. Annyira aranyos, úgy szeretem!" Jó érzés volt ezt hallani. 
Egyébként 2 olyan reggelünk volt, amikor úgy kellett rólam leszedni Bálintot, annyira sírt. Aztán elmúlt. Igaz gumicukrot kapott útközben ha nem sír, és az édesszájú nagyfiamnál ez bevált. Nem lett rendszeres, 2-szer alkalmaztam ezt a "trükköt" nála. 
A harmadik héten kezdtünk el reggel 3/4 8-ra járni. Ekkor először elvittem Bálintot, majd Ádámmal átsétáltunk az oviba. Édes szíve hogy mondogatta, hogy milyen jó, hogy csak ketten megyünk. :)
Aztán a negyedik héten már nem mentünk. Jött a betegség. Bálint péntek éjjel fulladt be (krupp), Ádám szombat éjjel. Úgyhogy egy hétig gyógyultak itthon, hétfőn kezdjük meg újra. Egyébként még mindig taknyosak, pedig kapnak mindent becsülettel. 
Múlthéten már megvolt az újabb szülői is Bálintéknál. Elmondták a közeledő programokat (Népmese napja, Márton nap, fényképezkedés, bábszínház), illetve hogy miben és mivel tudunk segíteni a bölcsinek. Gyorsan összedobtunk egy (komolyabb) kiskonyhára valót is, mert nem sok játékuk van, és ez sem volt sajnos, pedig ebben a korban ez nagyon jól leköti őket. Egyébként én is vittem be 2 nagy szatyor játékot és könyvet, aminek nagyon-nagyon örültek is. 

A tapasztalatom eddig pozitív. A legfontosabb visszajelzés, hogy Bálint szívesen megy. Persze van amikor mondogatja, hogy "nem bölcsi", de hamar beilleszkedett. Amikor beérünk és átvesszük a cipőjét, már int, hogy "Szia Anya!", és magabiztosan megy be Ani nénihez ("Ani néni a barátom!") és a többi kisgyermekhez. Büszke vagyok Bálintomra, aki okosan Ádám után megtanulva csókolomot köszön a felnőtteknek és szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen okosan elfogadta ezt az új helyzetet. Ő egy ilyen típusú kisgyerek. Azért persze itthon ragaszkodóbb lett, és bizony igényelni kezdte hogy fogjam kicsit a kezét elalváskor, reggelente pedig csakis én vagyok neki jó. Ölelget, szeretget, bújik.... Imádom!


Első nap a bölcsiben - indulás otthonról

2016. szeptember 20., kedd

Úszás

És most nem a gyerekekről szóló poszt következik. Nem bizony, sokkal inkább rólam. Én úszok. Újra, úgy 22 év után.
Anno amikor kicsi voltam, úgy második osztályos, vittek minket az iskolából úszni. Aztán pár gyerkőcöt kiválasztottak, akiknek javasolták a rendszeres úszást. Köztük voltam. Megtanultam úszni, majd egy öttusa egyesületben úszni és futni jártunk (a többihez akkor még fiatal voltam), de mivel utáltam futni, más egyesülethez mentem, ahol ismét csak úszás volt. A lényeg a lényeg, hogy 13 éves koromig úsztam, abból 2 és fél évig versenyszerűen. Edzés reggelente, délutánonként, hétvégéken versenyek. Aztán abbahagytam és utána nem is folytattam  már semmilyen formában. 
Eltelt egy csomó év, jött a 2016-os olimpia, ahol az úszást végigkövettem. András pont a határon volt, de messengeren keresztül együtt izgultunk hajnalban a sportolóinkért. Hosszú Katinka fan lettem, elkezdtem a youtube-s videóit is nézni. Közben egy kedvelt blogomban is arról írt a 3 gyermekes anyuka, hogy elindult egy senior úszóversenyen (25 év felett lehet ilyen versenyeken indulni). Szóval olyan sok felől jött az inger, hogy elkezdtem utánanézni, hogy nincs-e Győrben olyan felnőtt úszóegyesület, akikkel lehetne úszni, edzeni. Mert kiindulva magamból, a nem kötelező dolgokat hamar abbahagyom. Viszont ha egyesületi tag leszek, akkor az elköteleződés, azt nem lehet csak úgy abbahagyni (persze lehet, de az már hogy veszi ki magát). Szóval keresgélni kezdtem, és találtam. Kérdeztem Andrástól, hogy mi a véleménye, ezt találtam ki, és örömmel támogatott. Írtam az egyesületnek, és elég hamar kaptam is az infót az edzések gyakoriságáról és időpontjairól. Aztán telefonáltam és még aznap (aug. 23.) le is mentem próbaedzésre. Hát itt majdnem meghaltam. Az úszást nem lehet elfelejteni, de a karjaimban semmi erő nem volt. Edzés végére már nagyon fájtak, már akkor izomlázam volt. De élveztem, tetszett, hogy újra vízben vagyok. 1200 métert sikerült leúsznom, én erre is büszke voltam. Úgy beszéltem meg az egyesület vezetőjével, hogy heti kétszer járok, kedden és csütörtökön esténként (8-9 között vannak az edzések), a reggelieket nem tudom megoldani a gyerekek mellett, na meg a 6 órai úszás nem az én világom. Gyerekkoromban sem volt az. Egyébként edző nincsen, edzésterv van, mindig aszerint zajlanak az edzések. Én egyelőre nem aszerint úszok, bár az első alkalommal ráböktem a sok közül arra, ami 3100 m volt egy órára. Tök égő volt. :) Én csak azt néztem milyen távok és úszásnemek vannak benne. Na mindegy.
Most kezdem az 5. hetemet, és múlt héten éreztem először, hogy kezd könnyebben menni. Többet is úsztam  mint korábban, majdnem megvolt a 2000 méter, és ha lett volna még idő, úsztam volna tovább is. Imádom! Boldog vagyok, hogy mehetek, alig várom a következő edzéseket. Olyan érzésem van, mintha egy szerelem kezdetén lennék, és majd megőrülök a következő randiig. És nem azért mert gyerekmentes az ott töltött idő. Jó valahova tartozni, jó érezni a munka gyümölcsét, hogy mindig egy kicsit jobban és könnyebben megy. Bár a többiekhez képest még nagyon lassú vagyok. Nem vagyunk olyan sokan, és inkább több a férfi. A korosztály vegyes. Amitől múlthéten nagyon hízott a májam, az az volt amikor elmondtam mikori születésű vagyok, és láttam hogy valóban leesett az álluk. 10-11 évvel tippeltek kevesebbnek, nem is értették mit keresek a senior-ok között. Azt is mondták, hogy jó tempóban úszok (csak még nem tudok 100 métert végigúszni megállás nélkül, mert még mindig meghalok :) ). Célom egyébként, hogy ha majd sikerül fejlődnöm, javítanom az állóképességemen, versenyekre is eljárjak velük. Az nagyon motiváló tud lenni. 
Úgyhogy most nagyon boldog vagyok és motivált. Végre találtam egy olyan sportot, ami örömet okoz, és ma este ismét megyek. 


2016. augusztus 31., szerda

A meghiúsult nyaralás

Mentünk volna apuval is Akarattyára, a szallas.hu oldalon keresztül foglaltunk le egy házikót 4 napra. De már amikor Badacsonylábdin voltunk kaptam egy e-mailt a szallas.hu-tól, hogy gondok vannak a szállásadóval, több panasz is érkezett rá. Ha gondoljuk akkor segítenek másik szállást keresni. Igen ám, de mi meg már kifizettük a nyaralás 90%-át előre, így féltük bukjuk azt a pénzt. Így inkább próbáltuk elérni a hapsit, se sajnos sikertelenül. Aztán írt egy sms-t, hogy ne aggódjunk, rendben lesz a szállásunk. Megnyugodtunk. Azonban ezt úgy értette, hogy szerez nekünk másik helyet. Szerzett is, de nem Akarattyán, hanem a Balaton másik végében, ami jóval több kilométert jelentett volna, és mi egyébként is a kenesei katonai üdülő miatt akartunk Akarattyára menni, hogy onnan járhassunk át strandra. Nem fogadtuk el, így aztán keresett nekünk tovább és talált is, egy szuper kis apartmant Almádiban. Az tényleg nagyon jól nézett ki, de azzal meg az volt a gond, hogy nagyon pici volt, még apu nélkül is az lett volna. Oda viszont elmentünk és ott szembesültünk mindezzel. Szomorúak voltunk, én elkeseredettek is, mert szerettem volna apuval is egy nyaralást közösen. A pénzt egyébként aztán szerencsére visszakaptuk, de azért is noszogatni kellett a pasit. Így aztán maradtunk Fehérváron és onnan csináltunk programokat. Na, nem olyan nagy programokat, de elmentünk Szabadisóstóra családostul (Apu, tesómék, anyu és mi), voltunk egy teljes napot nagymamáméknál, ahonnan elmentünk a Korzóra fürdeni és volt Andrással is egy esténk, amikor Ádám apuéknál, Bálint anyunál aludt. Mi meg sétáltunk egyet a belvárosban, ettünk egy fagyit, néztünk egy jó koncertet, majd beültünk egy borozóba, ahol András kézműves sört ivott, én pedig limonádét. Jó volt kicsit kettesben lenni, aztán nyugodtan aludni, reggel magunktól ébredni. Ez az amit havonta egyszer jó lenne elviselni amikor Fehérváron vagyunk. :)




2016. augusztus 23., kedd

Vége az éjszakai pelusozásnak...

Ja, Ádámnál, nem Bálintál! Óóóó, Bálint még nagyon mesze van a nappalitól is. Ő kérem szépen sztrájkol. Ádámnál meg ugye elhúzódott. A nappali szobatisztaság Bálint születése után megtörtént, de az éjszakaival nem haladtunk. Aztán amikor megvolt a kuki-művelet, vettem Ádámnak egy matracvédő lepedőt és elhagytuk a pelust. Féltettem a frissen felszedett kukiját, hogy a pelus alatt bemelegszik, elszaporodnak a bacik. Jelentem azóta egyetlen egyszer volt baleset, az sem volt vészes. Reméljük most már így marad. Éjszaka ha megébred azért elviszem pisilni, de nem keltem külön ezért.

Letapadt kuki

Ez volt Ádámnak - igaz részlegesen, de volt, és már túl kétszeri szteroidos krémezésen, nagyon érett a dolog. Volt már beutalónk is (hónapokról korábban), és még csak időpontot sem kellett kérni. Aztán amikor elvittem Bálintot a gasztróra, megtörtént, Ádámnak megcsinálták a kukiját. Ezt nem tudom normálisabban megfogalmazni. :) A gasztró ajtajával szemben volt a gyermeksebészet. Épp vártam hogy leadjam Bálint papírját, amikor kijött egy hölcs, kérdezte vár-e valaki a sebészerte. Nem várt senki. Akkor odafordultam, és kérdeztem, hogy feltehetek-e pár kérdést. Olyanokat, hogy hogy működik az egész, kell-e időpont. Aztán mondta a hölgy, hogy ma valamiért nagyon kevesen vannak, én meg mondtam, hogy ó hát most kellett volna hoznunk a beutalót. Végül marha rendes volt és felajánlotta, hogy ránéznek Ádámra szívesen így is. Hmmm, nem így terveztem, gondoltam majd András lerendezi ezt, viszont  nem akartam az időt sem tovább húzni, így is annyi helyre megyünk folyamatosan.
Bevittem Ádámot, letolta az alsónadrágját, felfeküdt, megnézték és mondták, hogy ezt meg kell csinálni, de csak akkor vágjunk bele, ha 2-3 hétig nem terveztünk strandolást. Így a nyár közepe fele simán rávágtam hogy nem, persze nem gondoltam én ezt végig, de tényleg ez a most vagy soha érzés volt bennem. Bekenték lidocainos krémmel, majd kimentünk fél órára. Rohadtul izgulni kezdtem, görcsben volt a gyomrom teljesen. Csilláékkel voltunk ott, még ő is totál ideges lett. Fél óra múlva bementünk, és én rögtön próbáltam a figyelmét elterelni. A csempére ragasztott számtalan képet nézegettük, számoltattam, beszéltettem, majd egyszer csak közölték, hogy készen vannak. Semmit nem vett észre Ádám. Nagyon ügyesek voltak! 1 hét zuhanyzást, és kamillázást, és 2-3 hét strandmentességet irányoztak elő. Amikor kiértünk utána nagyon sírni kezdett Ádám, csípte neki. Tartott ez pár percig majd elmúlt. Aztán otthon is volt egy ilyen, akkor is sírt keservesen, de megint csak pár percig tartott. Aztán mondtam neki, hogy ne várjon a pisiléssel, inkább menjen el többször, mert akkor kezdett el mindig csípni neki, amikor nőtt neki. A kamillázás az első este szörnyű volt, utána könnyebb lett az is. Igazából 2-3 napig csípett neki időközönként, aztán elmúlt az egyik reggelre teljesen. Azóta húzzuk neki becsületesen, véletlenül se tapadjon le úja. Ezen is túl vagyunk!