Kicsi Pacáinkkal az ÉLET

Délelőtt védőnőnél voltam, és sajna kiderült, hogy mi nem kerültünk át másikhoz, így megyünk vele a L-M rendelőbe. Remek! :( Egyébként minden oké, Ádám elég rossz kedvű volt, és sírdogált, végig azt hajtogatta, hogy "kész", pedig nem is őt vizsgálták. Krokodilkönnyek és bújás volt végig, nem is nagyon tudtam figyelni a védőnőre, de nem is nagyon érdekelt. A pisit hiába vittem le, mert nem tudtuk kinyitni az üveget :D. Valószínű a friss minta és a hideg találkozása jó kis vákumot csinált, meg sem mozdult a fedő. Mondta, hogy pisiljek újat, de mondtam nem fog menni, nem kell. Igazából Ádámot nem akartam kitenni annak, hogy akkor kiballagunk wc-re, pisilek.... annyira bújt belém. A mérlegelés is nehéz menet volt. Aztán a végére megnyugodott és már játszott is a játékokkal, és persze aztán meg nem akart eljönni. Itthon aztán nagy nehezen elaludt, és tényleg nagyon nehezen, mert szerintem túlpörgött. 11:40-re mentünk védőnőhöz, aztán még beugrottunk boltba is gyorsan, 1-re értünk...

Igen, és mennyire vártam már! Nem is tudom Ádámnál mikor éreztem először. Picikénknél tegnap, azaz 15 hét 2 naposan. Épp szívhangot hallgattunk Ádámmal - mert hozza egyfolytában, hogy "Baba, Hang" - és kerestem nagyban a picit, és megtaláltam pár másodpercre, mikor szerintem jól arréb rúgta magát, mert gondolom annyira nem boldog ezektől a megfigyelésektől. Dehát muszáj tudnom, hogy rendben van-e. :) Bóbita ahogy írta, ilyenkor sok a kétség, és ehhez mégcsak nem is kell a negatív tapasztalat sem, elég ilyen kis aggódosnak lenni. :)   Hétfőn doki és védőnő! Előbbit nagyon várom, utóbbit csak akkor, ha azt mondja lead minket is. Merthogy áthelyezték más körzetbe, de nem ad le mindenkit.        

Altatom Ádámot, egyszercsak lenyúl az ágy mellé, belemarkol a levegőbe és közli, hogy "alma", majd a számhoz dugja a kis kezét és megetet "Nyamm-nyamm". Totál ledöbbentem, nem is játszottunk még ilyet. :) A következő altatásnál pedig fogja a tigrist és a macit, összerakja a szájuknál őket és cuppangat. Ez is új. Az altatás terén újítunk, próbálom az egyedül elalvásra szoktatni. Tegnap átmentem az én ágyamra (bocs, most már csak két matrac egymáson, mert az ágyat a kistesó és helyhiány miatt szétszedtünk, és persze sikeresen le is gurultam róla), szóval átmentem az ágyamra és ott vártam, hogy elaludjon egyedül. 10 perc alatt elaludt. Tuti csak véletlen volt. :D   De reggel 9-ig nyomta (nem egyhuzamban, éjjel meg-megébred mostanában), már azt hittem gond van és többször rá is néztem.      

András már 10 napja elment, azóta tengetjük kettesben napjainkat Ádámmal. Azt gondolom eddig egész jól alakult minden, leszámítva, hogy mindketten betegek lettünk és még vagyunk is. Én már kifele megyek belőle, Ádám is javulóban, de orvosnál kötöttünk ki mindketten. Ádámmal nagyon jó! Kicsit tartottam a non-stop 24 óra együttléttől úgy, hogy nincs itt senki aki kicsit leváltson, vagy kisegítsen. De nagyon gyorsan átálltam. Azt hiszem agyban kellett átállnom, és miután ez megtörtént elfogadtam, hogy most ez van és néha magam is elcsodálkozom, hogy micsoda türelmem van sokszor. Azt hiszem egyébként, hogy most aztán majd mégjobban összekötődünk Ádámmal. Egymás támaszai vagyunk azt hiszem és most már ő sem sírdogál Ádám után. Persze sokat emlegeti, de remélem ez meg így is marad. Marha sok új szót mond, napi szinten 2-3 újjal lep meg. Egyre több testrészt tud, és csak úgy odaböki az  újakat. Én meg persze örömtáncot járok mindegyiknél. :) A testrészeket igaz úgy mondja, hogy feje,...

És lehet most sem fogok, mert elfelejtek... :) A szilveszterről csak annyit, hogy amióta az eszemet tudom, és tudom, hogy a szilveszter az szilveszter, most feküdtem le először éjfél előtt. Álmosak voltunk Andrással, a tévében nem volt semmi, csak aludni vágytunk. Persze délutántól egy merő ideg voltam a sok robbantgatástól, amit az egyik felem értett és megértett a másik felem meg csak morgott. Aztán Ádám elaludt fél 9 körül, egyszer ébredt meg 10 után nem sokkal, majd 2 körül még egyszer, de mindkétszet hamar vissza tudtam altatni. Szóval a sok robbatngatás nem igen zavarta szerencsére. Január 1-jén pedig az otthoni magzati szívhang figyelő készülékkel tettünk egy próbát, és megkerestük a pici szívhangját. Én nem találtam, Andrásnak viszont sikerült. Olyan édes volt az a szapora kis dallam, még a könnyeim is kijöttek.   Aztán 4-én, szombaton voltunk 12 hetes ultrahangon (Down szűrésen). Ádám marha jól viselkedett, végig bent tudtak maradni Andrással. Nézta a monitor...

Nagyon sok bejegyzéssel lógok, úgy mint a szilveszterrel, a 12 hetes ultrahang élményeivel, a névválasztásunkról sem írtam még és persze egy rakta e-maillel vagyok elmaradva barátaim felé. De majd pótolok szépen mindent. András tegnap elutazott. Nem volt könnyű, főleg neki nem. Nem láttam még ennyire szomorúnak. Tényleg nem. Ádám az utolsó napon és a búcsúzás reggelén teljesen elutasítóvá vált vele, nem akarta szerintem a szomorú és síró apát. Megijedt, nem tudta hova rakni, hogy a mindig vidám és hülyéskedő apa most teljesen szétesett. De, most már visszafelé számolunk, és mivel a hazautazás pontos dátumát nem tudjuk, ezért én belőttem július 15-ét, így 186 nap van viszont az újralátásig. Tegnap 6:15-kor keltünk, Ádám rá negyed órára. Pedig mostanában 7 – fél 8ig szokott aludni. Szerintem megérezte, hogy Apa elmegy. Kihoztam a kisszobából, egyenesen a konyhába, ahol András éppen 2 szendvicset csinált magának. Meglátta Ádámot, elfordult és sírt. Annyira sajnáltam, annyira...