2014. január 27., hétfő

Védőnő, doki - és egy kis Ádám

Délelőtt védőnőnél voltam, és sajna kiderült, hogy mi nem kerültünk át másikhoz, így megyünk vele a L-M rendelőbe. Remek! :( Egyébként minden oké, Ádám elég rossz kedvű volt, és sírdogált, végig azt hajtogatta, hogy "kész", pedig nem is őt vizsgálták. Krokodilkönnyek és bújás volt végig, nem is nagyon tudtam figyelni a védőnőre, de nem is nagyon érdekelt. A pisit hiába vittem le, mert nem tudtuk kinyitni az üveget :D. Valószínű a friss minta és a hideg találkozása jó kis vákumot csinált, meg sem mozdult a fedő. Mondta, hogy pisiljek újat, de mondtam nem fog menni, nem kell. Igazából Ádámot nem akartam kitenni annak, hogy akkor kiballagunk wc-re, pisilek.... annyira bújt belém. A mérlegelés is nehéz menet volt. Aztán a végére megnyugodott és már játszott is a játékokkal, és persze aztán meg nem akart eljönni. Itthon aztán nagy nehezen elaludt, és tényleg nagyon nehezen, mert szerintem túlpörgött. 11:40-re mentünk védőnőhöz, aztán még beugrottunk boltba is gyorsan, 1-re értünk haza, 2 körül aludt el.
3-kor kelt magától - mintha érezte volna, hogy kelteném amúgy is. Gyorsan megkajált, és mentünk is le. Lent találkoztunk Vikivel és Biussal, ők vittek minket kocsival a terhesgondozásra és amíg bent voltam, vigyázott Ádámra. Odaérve egyből be is hívott doki, Ádámnak meg bekapcsoltam a tabletet, hogy játszhasson a Pó-val, de végül Bogyó és Babócát néztek. Nem hisztizett, nem sírt utánam, nagyon örültem neki.
Ultrahang nem volt (így azt hiszem bejelentkezem Macához egy kis kukucsra), de megvizsgálta méhszájamat, ami szerencsére teljesen zárt. Elmondtam, hogy beteg voltam, mit szedtem, hogy már érzek magzatmozgást, és hogy elég sokat keményedik a hasam. Mondtam, hogy MgB6-ot szoktam bevenni, de csak 2-őt, mert magamtől többet nem mertem. Aztán modnta, hogy abból 4x2-őt is lehet, de inkább szedjek mást, Magnézium citritet, vagy Magnerot-ot... (most nem emlékszem pontosan a nevekre, de felírta). Elmondtam neki a problémámat is, hogy köhögés hatására vizelet csepegésem van. Annyira éreztem, hogy vörösödök, olyan kellemetlen ilyenről beszélni, de annyira szeretem benne, hogy totál természetesen reagált és beszélt az okokról, és hogy milyen lehetőségek vannak. Most semmi,, vagyis az intim torna, vagy jóga, de ha terhesség után is fennáll a dolog, megbeszéljük. Nagyon szeretem ezt a dokit, nagyon örülök, hogy választottam magánorvost, és hogy Őt. Csodálatos ember és doki.
A héten megyek még AFP vérvételre, az ultrahangot meg majd ő fogja csinálni a 20. héten. Azt mondja, hogy ő meg szokta várni, mert ugye sok doki már a 19. héten megcsinálják.
A védőnőnek mondtam, a dokinák már nem, hogy még van tejem mindig - nagyon érzékenyek is a melleim, sokkal jobban mint Ádámnál - de mondta védőnő, hogy ez tök természetes, nemrég hagytam abba a szoptatást.
Egyébként elég feszült vagyok az utóbbi napokban, Ádám is sokszor kihúzza a gyufát, nehezebben tűrök. Ma már új nappal indítottam, próbáltam mindig csöndben és higgadtan reagálni. Nem szeretek vele kiabálni, utána olyan szarul érzem magam, és néha még sírok is, mert nem érdemli meg.
 
Egyébként vmelyik nap melegszendvicset ettem, rábökött és közölte, hogy "saajjos" (sajnos) és bólogatott, hogy nem. Hát így tudja az én kis szerelmem, hogy sajtot nem szabad ennie.
Okos kis bogaram, aki mindig odafut hozzám, mutatja az ujjával, hogy nem, mondja, hogy "nem-nem", majd vigyorogva becsal oda ahová megcsinálta azt amit nem szabad. Aki mindenhonnan ki akarja szedni az elemeket, mindent szét akar szedni, mindenre rálép, mindennel "labdázik", kiborítja az összes dobozból a játékokat, és aztán nem is játszik velük,  és még sorolhatnám a sok csínytalanságot (nevezzük jószándékkal így) amit nap mint nap véghezvisz. Néha (sokszor) kicsit nehéz, de nagyon imádom!!!
 
 

2014. január 24., péntek

Megmozdult!

Igen, és mennyire vártam már! Nem is tudom Ádámnál mikor éreztem először. Picikénknél tegnap, azaz 15 hét 2 naposan. Épp szívhangot hallgattunk Ádámmal - mert hozza egyfolytában, hogy "Baba, Hang" - és kerestem nagyban a picit, és megtaláltam pár másodpercre, mikor szerintem jól arréb rúgta magát, mert gondolom annyira nem boldog ezektől a megfigyelésektől. Dehát muszáj tudnom, hogy rendben van-e. :) Bóbita ahogy írta, ilyenkor sok a kétség, és ehhez mégcsak nem is kell a negatív tapasztalat sem, elég ilyen kis aggódosnak lenni. :)
 
Hétfőn doki és védőnő! Előbbit nagyon várom, utóbbit csak akkor, ha azt mondja lead minket is. Merthogy áthelyezték más körzetbe, de nem ad le mindenkit.
 
 
 
 

2014. január 20., hétfő

Alvásos szösszenetek

Altatom Ádámot, egyszercsak lenyúl az ágy mellé, belemarkol a levegőbe és közli, hogy "alma", majd a számhoz dugja a kis kezét és megetet "Nyamm-nyamm". Totál ledöbbentem, nem is játszottunk még ilyet. :)
A következő altatásnál pedig fogja a tigrist és a macit, összerakja a szájuknál őket és cuppangat. Ez is új.
Az altatás terén újítunk, próbálom az egyedül elalvásra szoktatni. Tegnap átmentem az én ágyamra (bocs, most már csak két matrac egymáson, mert az ágyat a kistesó és helyhiány miatt szétszedtünk, és persze sikeresen le is gurultam róla), szóval átmentem az ágyamra és ott vártam, hogy elaludjon egyedül. 10 perc alatt elaludt. Tuti csak véletlen volt. :D
 
De reggel 9-ig nyomta (nem egyhuzamban, éjjel meg-megébred mostanában), már azt hittem gond van és többször rá is néztem.
 
 
 

2014. január 18., szombat

Napjaink

András már 10 napja elment, azóta tengetjük kettesben napjainkat Ádámmal. Azt gondolom eddig egész jól alakult minden, leszámítva, hogy mindketten betegek lettünk és még vagyunk is. Én már kifele megyek belőle, Ádám is javulóban, de orvosnál kötöttünk ki mindketten.
Ádámmal nagyon jó! Kicsit tartottam a non-stop 24 óra együttléttől úgy, hogy nincs itt senki aki kicsit leváltson, vagy kisegítsen. De nagyon gyorsan átálltam. Azt hiszem agyban kellett átállnom, és miután ez megtörtént elfogadtam, hogy most ez van és néha magam is elcsodálkozom, hogy micsoda türelmem van sokszor. Azt hiszem egyébként, hogy most aztán majd mégjobban összekötődünk Ádámmal. Egymás támaszai vagyunk azt hiszem és most már ő sem sírdogál Ádám után. Persze sokat emlegeti, de remélem ez meg így is marad.
Marha sok új szót mond, napi szinten 2-3 újjal lep meg. Egyre több testrészt tud, és csak úgy odaböki az  újakat. Én meg persze örömtáncot járok mindegyiknél. :) A testrészeket igaz úgy mondja, hogy feje, szeme, orra, haja, mert ugye én is így mondogatom neki, hogy Ádám vagy Anya szeme, stb. Szépen próbál utánam mondani mindent, a legjobb a "persze-persze" amit szerintem nem ért, de folyamatosan használja. Valamit nagyon másképp ejt, szerintem csak én tudom, hogy azt jelenti, van amit nagyon ügyesen kimond.
Sokat játszunk és egyre ügyesebben, hosszabban képes eljátszani. Igaz még kellek, de talán egy kis idő és menni fog egyedül is.
 
Nagyon nehéz, hogy mit írjak, mert jó lenne ennél sokan részletesebben, de sajnos erre nem sok időm van. Pedig azt hiszem beléptünk abba  a korszakba, amikor érdemes lenne az édes kis történeteket lejegyezni.
 
A kedves hozzászólásokat és segítségfelajánlásokat pedig mindenkinek nagyon-nagyon köszönöm!
 
 

2014. január 13., hétfő

Egyveleg az Ultrahangról és amikről nem írtam... továbbá beteg vagyok :(

És lehet most sem fogok, mert elfelejtek... :)
A szilveszterről csak annyit, hogy amióta az eszemet tudom, és tudom, hogy a szilveszter az szilveszter, most feküdtem le először éjfél előtt. Álmosak voltunk Andrással, a tévében nem volt semmi, csak aludni vágytunk. Persze délutántól egy merő ideg voltam a sok robbantgatástól, amit az egyik felem értett és megértett a másik felem meg csak morgott. Aztán Ádám elaludt fél 9 körül, egyszer ébredt meg 10 után nem sokkal, majd 2 körül még egyszer, de mindkétszet hamar vissza tudtam altatni. Szóval a sok robbatngatás nem igen zavarta szerencsére.
Január 1-jén pedig az otthoni magzati szívhang figyelő készülékkel tettünk egy próbát, és megkerestük a pici szívhangját. Én nem találtam, Andrásnak viszont sikerült. Olyan édes volt az a szapora kis dallam, még a könnyeim is kijöttek.
 
Aztán 4-én, szombaton voltunk 12 hetes ultrahangon (Down szűrésen). Ádám marha jól viselkedett, végig bent tudtak maradni Andrással. Nézta a monitort, mondogatta, hogy "baba", meg ha nem történt semmi, hogy "Na!" A mi kisebbikünk meg csak pörgött ezerrel, hintázott, alig lehetett lemérni. Végigjátszotta a vizsgálatot, Maca csak nevetett, még ki is kellett mennem sétálni, hátha megfordul, mert vízszintesen álló állapotban volt. Édesen rúgta el magát folyamatosan a méh falától, kifordult, nem izgatta semmi sem. Jó volt látni! Az eredmények jók lettek, megérdeztük a nemét is, de gondoltuk, hogy még nem lehet tudni. Azonban Maca felajánlotta, hogy hívjam fel a 16-17. hét környékén és bemegyek hozzá a kórházba és megnézzük kisfú-e vagy kislány. Igazából annyira nem is lenne fontos, mártmint persze, jó lesz majd tudni, de nem biztos, hogy ezért külön bemegyek. Csak ha már így felajánlotta...
 
 
 
És akkor  nevek. András a kezdetektől fogva Annát szeretett volna, ha kislányunk lesz. Én kicsit óckodtam a névtől az elején, aztán az én csaj neveim már nem is tetszettek annyira, az Annát viszont kezdtem megszeretni. De csak mint Anna, és nem a becézett formái. Azok nagyon nem tetszenek. De mielőtt ezt elmondtam Andrásnak, felvetettem neki azt, hogy oké, legyen Anna, de akkor kisfiú esetén szeretnék én választani. Így amennyiben kisfiúnk születne másodjára is, úgy Marcellnak (Marci) hívnánk. Azt mondta András, hogy oké, megpróbálja megszokni. :)
 
Mióta András elment, fáj a torkom. Gondoltam majd a mézes-citromos keveréknek, homeós bogyónak és sok folyadéknak köszönhetően javulni fogok, de napról napra rosszabbul lettem. Vasárnapra elment a hangom is, éjszaka meg olyan köhögés jött rám, hogy még azt hittem hányni is fogok. Végül ma reggel elmentem háziorvoshoz, aki egy tündér volt. Írt fel 2 féle gyógyszert, olyat amit terhesség alatt is lehet szedni, és megcsinálta a kötelező EKG vizsgálatot, amit a kismamáknak meg kell a terhesség alatt. Ádám marha jól viselkedett, türelmesen végignézte hogy vizsgálnak. Aranyom lassan hozzászokik. Amikor odaértünk, oldalt nem tudtunk bemenni, nagy felújítások folynak kívül-belül, de egy hapsi utánam futott, és elől felvitte nekem a babakocsit a lépcsőn. Mondtam neki, hogy nem is lett volna probléma, de babát várok és nem szívesen emelek ekkora súlyt.
 
Ádám napról-napra több új szót mond. Már olyanokat is, hogy "elbújt, leesett", szól ha "vége" a mesének, tanult 1-2 új állatnevet, és imád bújócskázni, és megmondja mit akar játszani és ha már unom és nem akarok, akkor jön a száj lebiggyesztés, és löki a hátam, hogy sírva ismétli, hogy "elbújsz", vagy "épít". Így általában folytatjuk a játékot. Egy csomó dologban kezd irányítani, bár lehet ez nem jó szó. Tudja mit akar játszani, enni, melyik cipőt akarja felvenni. Ha megsértődik lehajtja a fejét és a szeme sarkábóé néz felfele, és egyre akaratosabb is. Sokat emlegeti Andrást, az első skype-os beszélgetések végén rendszerint sírt és csak Apát emlegette, sőt volt olyan reggel is, hogy sírva fakadt, hogy Apa. Talán most már egy fokkal jobb, emlegeti továbbra is, de nem sír. Viszont minden dolgot a lakásban megmutat, hogy melyik apáé, legyen az ruha, vagy egy boros dugóhúzó, esetleg a játéka, amire apa ragasztotta rá a matricákat. Én lelkileg jól vagyok, a betegség most kissé legyengít, már várom, hogy ismét több energiám legyen.
 
 
 

2014. január 10., péntek

András elment :(

Nagyon sok bejegyzéssel lógok, úgy mint a szilveszterrel, a 12 hetes ultrahang élményeivel, a névválasztásunkról sem írtam még és persze egy rakta e-maillel vagyok elmaradva barátaim felé. De majd pótolok szépen mindent.
András tegnap elutazott. Nem volt könnyű, főleg neki nem. Nem láttam még ennyire szomorúnak. Tényleg nem. Ádám az utolsó napon és a búcsúzás reggelén teljesen elutasítóvá vált vele, nem akarta szerintem a szomorú és síró apát. Megijedt, nem tudta hova rakni, hogy a mindig vidám és hülyéskedő apa most teljesen szétesett. De, most már visszafelé számolunk, és mivel a hazautazás pontos dátumát nem tudjuk, ezért én belőttem július 15-ét, így 186 nap van viszont az újralátásig.
Tegnap 6:15-kor keltünk, Ádám rá negyed órára. Pedig mostanában 7 – fél 8ig szokott aludni. Szerintem megérezte, hogy Apa elmegy. Kihoztam a kisszobából, egyenesen a konyhába, ahol András éppen 2 szendvicset csinált magának. Meglátta Ádámot, elfordult és sírt. Annyira sajnáltam, annyira rossz volt ilyen szomorúnak látni. Rossz volt az elköszönés is, rossz érzés úgy elköszönni, hogy tudod, most egy darabig nem látjátok egymást, nem lesz kihez bújni, nem lesz melletted az, akit annyira szeretsz. Az utolsó napokban újra éreztem amit évek óta nem. Minden érintése olyan volt, mint kapcsolatunk elején. Egy finom kis simogatás a háton, egy puszi, ölelés, egy egymásra pillantás…. újra előjöttek ezek a hétköznapi rutinba eltemetett érzések.
Miután András elment, megpróbáltam Ádámot visszaaltatni. Egy fél órás kísérlet után sikerült és aludt fél 8-ig. Jött a szokásos rutin. Megreggeliztünk, felöltöztünk. Felvettem András egyik pulcsiját, mire Ádám nagy mosollyal nyugtázta, hogy „Apáééé!!!” Aztán lementünk sétálni, Lidl-be bevásárolni és megvettem Ádám első bilijét és wc szűkítőjét. Hazaérve még le sem vettük a kabátját, cipőjét, mikor lerakta a földre és ráült és közölte, hogy „kaka”. Persze amikor később pukizgatott és megkérdeztem ráül-e, egyértelműen jelezte, hogy „Nem!”.  Ráérünk, nem erőltetem, ismerkedjen csak vele. Miután leraktam aludni, annyira szarul voltam, hogy nyakig betakarózva lefeküdtem a kanapéra tévézni. Reggel már iszonyú torokfájásra keltem – gondolom ez valami lelki izé lehet. Ádám elég jól aludt, és jó fej volt, mert miután felébredt is hagyott pihenni. Odaadtam neki a telefonom, és hagytam hogy videókat nézegessen a youtube-n, amíg meg nem unja. Aztán ebédelt – mostanában elég rosszul eszik, talán a 13. fog miatt, aminek kint van csücske – majd nekiálltunk játszani. Rajzoltam neki, labdáztunk , majd az új örületnek hódoltunk: „elbújsz”. Minden mögé el kell bújnunk, sőt van egy sátor alagútja és bele kellett bújnom. Elég nehéz úgy, hogy más nem tudok hasra feküdni.
Elég jól telt a késő délután is. Most nézem a Szomszédokat, addig is játszottunk, megvacsizott, beszéltünk öcsémmel és apukámmal skype-n, majd előkészítettem a fürdéshez és alváshoz a cuccokat. Minden szuperül ment, nem hisztizett – pedig mostanában elég sok mindenért szokott – és viszonylag hamar el is aludt. Mivel még mindig elég szarul voltam, és fáztam is (csak enyhe hőemelkedésem volt) vettem egy forró fürdőt, terhesség ide vagy oda. Jól esett, kellett. Aztán anyuval is skype-oltam, közben vártam Andrást, hogy bejelentkezzen, de sejtettem, hogy aznap nem fog menni, mert későn érnek oda. Végül csináltam egy citromos- mézes keveréket és bekanalaztam lefekvés előtt. Remélem hamar jobban leszek.