András elment :(

Nagyon sok bejegyzéssel lógok, úgy mint a szilveszterrel, a 12 hetes ultrahang élményeivel, a névválasztásunkról sem írtam még és persze egy rakta e-maillel vagyok elmaradva barátaim felé. De majd pótolok szépen mindent.

András tegnap elutazott. Nem volt könnyű, főleg neki nem. Nem láttam még ennyire szomorúnak. Tényleg nem. Ádám az utolsó napon és a búcsúzás reggelén teljesen elutasítóvá vált vele, nem akarta szerintem a szomorú és síró apát. Megijedt, nem tudta hova rakni, hogy a mindig vidám és hülyéskedő apa most teljesen szétesett. De, most már visszafelé számolunk, és mivel a hazautazás pontos dátumát nem tudjuk, ezért én belőttem július 15-ét, így 186 nap van viszont az újralátásig.

Tegnap 6:15-kor keltünk, Ádám rá negyed órára. Pedig mostanában 7 – fél 8ig szokott aludni. Szerintem megérezte, hogy Apa elmegy. Kihoztam a kisszobából, egyenesen a konyhába, ahol András éppen 2 szendvicset csinált magának. Meglátta Ádámot, elfordult és sírt. Annyira sajnáltam, annyira rossz volt ilyen szomorúnak látni. Rossz volt az elköszönés is, rossz érzés úgy elköszönni, hogy tudod, most egy darabig nem látjátok egymást, nem lesz kihez bújni, nem lesz melletted az, akit annyira szeretsz. Az utolsó napokban újra éreztem amit évek óta nem. Minden érintése olyan volt, mint kapcsolatunk elején. Egy finom kis simogatás a háton, egy puszi, ölelés, egy egymásra pillantás…. újra előjöttek ezek a hétköznapi rutinba eltemetett érzések.

Miután András elment, megpróbáltam Ádámot visszaaltatni. Egy fél órás kísérlet után sikerült és aludt fél 8-ig. Jött a szokásos rutin. Megreggeliztünk, felöltöztünk. Felvettem András egyik pulcsiját, mire Ádám nagy mosollyal nyugtázta, hogy „Apáééé!!!” Aztán lementünk sétálni, Lidl-be bevásárolni és megvettem Ádám első bilijét és wc szűkítőjét. Hazaérve még le sem vettük a kabátját, cipőjét, mikor lerakta a földre és ráült és közölte, hogy „kaka”. Persze amikor később pukizgatott és megkérdeztem ráül-e, egyértelműen jelezte, hogy „Nem!”.  Ráérünk, nem erőltetem, ismerkedjen csak vele. Miután leraktam aludni, annyira szarul voltam, hogy nyakig betakarózva lefeküdtem a kanapéra tévézni. Reggel már iszonyú torokfájásra keltem – gondolom ez valami lelki izé lehet. Ádám elég jól aludt, és jó fej volt, mert miután felébredt is hagyott pihenni. Odaadtam neki a telefonom, és hagytam hogy videókat nézegessen a youtube-n, amíg meg nem unja. Aztán ebédelt – mostanában elég rosszul eszik, talán a 13. fog miatt, aminek kint van csücske – majd nekiálltunk játszani. Rajzoltam neki, labdáztunk , majd az új örületnek hódoltunk: „elbújsz”. Minden mögé el kell bújnunk, sőt van egy sátor alagútja és bele kellett bújnom. Elég nehéz úgy, hogy más nem tudok hasra feküdni.

Elég jól telt a késő délután is. Most nézem a Szomszédokat, addig is játszottunk, megvacsizott, beszéltünk öcsémmel és apukámmal skype-n, majd előkészítettem a fürdéshez és alváshoz a cuccokat. Minden szuperül ment, nem hisztizett – pedig mostanában elég sok mindenért szokott – és viszonylag hamar el is aludt. Mivel még mindig elég szarul voltam, és fáztam is (csak enyhe hőemelkedésem volt) vettem egy forró fürdőt, terhesség ide vagy oda. Jól esett, kellett. Aztán anyuval is skype-oltam, közben vártam Andrást, hogy bejelentkezzen, de sejtettem, hogy aznap nem fog menni, mert későn érnek oda. Végül csináltam egy citromos- mézes keveréket és bekanalaztam lefekvés előtt. Remélem hamar jobban leszek.