2014. február 25., kedd

Félidős lettem

Hát eljutottunk ide is! Betöltöttem a 20. hetet. Ez a babavárás sokkal gyorsabb mint Ádámé. De ezt már írtam korábban is. Egyre többet és többet mozog a kis tökösünk és nődögél is rendesen. Már én is gyarapodtam 3 kilóval. Továbbra is jól vagyok, nem okoz nehézséget a várandósság és mostanában a hasam sem keményedik. Most már újra kezd foglalkoztatni a szülés téma, vajon könnyebb lesz- mint Ádámmal, vajon most is hamarabb  érkezik-e a pici és vajon úgy-e ahogy elsőszülöttünknél, itthon folyik el a magzatvizem és nem fájásokkal megyünk be. 
Még nem vettem semmit, de azt hiszem lassan engedélyezem a szükséges dolgok beszerzését. De csak lassan, nem akarom elkapkodni sem - hiszen helyünk is alig van. Igazából a tavaszt szánom erre. Babakocsit kell vennünk, pelenkázó komódot, légzésfigyelőt, kádat - ezek a főbb dolgok. Aztán majd összegzem Ádám cuccait is, mi az amink van, mi az ami kell még. Semmiképpen sem akarok fölösleges dolgokat vásárolni - Ádámnál sikerült néhány ilyet megvenni. Most már azért tudom mi az ami totál nélkülözhető. 

Tegnap voltunk védőnőnél Ádámmal - most már az új helyen. Jó tágas kis szoba, játékokkal, Ádám feltalálta magát. Gyönyörűen sütött a nap, és a kertes házak között kifejezetten öröm volt visszafelé sétálni. Minden oké volt, bár mindig vannak dolgok amin kiakadok, de ez már nem is fog változni szerintem. 
Aztán délután szintén kettesben Ádámmal elsétáltunk a Bem térre H.Z. doktor úrhoz. Hazudok, nem séta volt, hanem rohanás, mert itthon hagytam a táskám és vissza kellett érte mennünk. Azt hittem elkésünk, közben meg még a kapott időpont előtt kint voltunk már a doktor úrtól. Ádám bejött velem, és egyből a monitort bámulta az ágy mellett és az üres ultrahangos képre mondogatta, hogy baba. :) Ennek örömére meg is lestük kisebbik szerelmünket, akivel szerencsére minden oké. Ádám nagyon boldog volt, H.Z. pedig jóformán neki magyarázott, hogy hol mi van. Látszik, hogy neki is vannak gyerekei. Mindig kérdez Ádámról is. A vége felé Ádám már egyfolytában integetett neki, és mondta, hogy szia, jelezvén, hogy induljunk már. Megbeszéltük a 20 hetes ultrahang időpontját, ami meglepetésemre csak jövőhéten lesz, így Fehérvárról vissza kell jönnöm egy napra. De öcsémmel már ezt is megbeszéltem, és felhoz. Gondoltam addig Ádámot Fehérváron hagyom, de inkább ne cseszek ki vele, hogy fél napra magára hagyom. Biztos végig sírná.
Kedden 9 és 10 között kell mennem és a 4-es szobába kell bemennem, csak most azt nem tudom, hogy kell-e sorszámot húznom, vagy kiszólnak majd. Esetleg erről nincs valakinek infója, akinek a dokija is csinál ultrahangot? Ezen csak most kezdtem el gondolkodni.... 
Fotót azért majd csinálok ma is a pocakomról. No hát ez is másképp van mint Ádámnál. Ádámmal minden héten készült fotó, most meg kb. eddig 2-szer vagy 3-szor fényképeztem le. De baromira nincs időm ilyenekre. 

Amúgy éjjel Andrással álmodtam, és épp egy csaj akarta felszedni, de hallottam amikor közölte vele, hogy hagyja békén, mert ő családos és szereti a családját.... :)))) Hiányzik nagyon, főleg amikor vele álmodok. Alig várom, hogy itthon legyen és ölelhessem, mellette aludhassak... még 4 és fél hónap.



2014. február 19., szerda

Belébújt a kisördög

Tegnap Ádám olyan volt, mint amilyennek még nem is láttam. Biztos sokszor lesz még ilyen az életben, de tegnap olyan tehetetlennek éreztem magam. Nem figyelt rám ha rászóltam, kinevetett, ment a feje után. Többször lelépett az útra - úgy kaptam utána - nem állt meg a motorral, szándékosan fellökte a legjobb kis barátját (Biust), és motorral is úgy ment bele az ő motorjába többször is, hogy Bius majdnem leesett róla. Nem értettem, hogy miért, nem tudtam mit csináljak, hogyan értessem meg vele, hogy nem szabad. Egyedül az használ(t) itthon, hogy megkérdeztem tőle ha rosszat csinált, hogy be akar-e menni a szobájába gondolkodni, és akkor az esetek nagy részében abbahagyta amit csinált. Egyébként is nagyon akaratos és hisztis mostanában, igaz szerencsékre a hisztik nagyon rövidek, nem vágja magát földhöz (még), hamar abbahagyja, megnyugszik. 
Aztán ma új nap virradt és nyoma sem volt a kis ördögnek. Sőt, szerintem ma nem is veszekedtem vele semmiért sem. Aranyos volt, kedves és szófogadó.
Azt nem tudom, hogy a tegnapit a holdállásnak, valamilyen front hatásnak, vagy egy bal lábbal kelésnek tudhatom be, de az megnyugtató, hogy Ádám ma már újra a régi volt. 
Nem könnyű jól nevelni. Kár, hogy előre nem tudja az ember, hogy mivel hova jut el. Ha így vagy úgy csinálja, az biztos, hogy jó-e. Így marad a csinálom úgy, ahogy jónak érzem. 

Egyébként ma már minden rendben, már nem sírdogálok. Vissza is álltunk a kettes kis életünkre. 


2014. február 18., kedd

Újra egyedül, vagyis Ádámmal

Sokan kérdezik, hogy hogy bírom egyedül, András nélkül és én mindig elmondom, hogy teljesen jól, elvagyunk Ádámmal. De most hogy itt volt anyu több mint 10 napot, és ma elment, újra azt éreztem, mint amikor András elment. Elsírtam magam többször, nem akartam, hogy elmenjen, hogy újra egyedül legyünk. Már bántam azt is hogy lemondtam a hazautat, hogy nem lehetek a családommal... Altatáskor is csak folytak a könnyeim, mert nem várt kint senki a nappaliban, hogy együtt megebédeljünk. El is döntöttem, hogy ha hazamegyünk Fvárra jövőhéten, nem fogunk visszasietni ha nem lesz semmi kötelezettségem. Ha jól érezzük magunkat (és nem zavarunk senkit) maradunk 2 hétig is.

Köszönöm Anya! Tudom utálod ha megköszönöm, de én köszönöm. Nagyon szeretlek és hiányzol már most is! Már várom az áprilist! 





2014. február 17., hétfő

Hármasban Anyuval

Holnap megy haza anyu (Ádámnak csak "Sziszi"). Nagyon hamar elment ez a 11 nap. Úgy volt, hogy megyünk mi is Fehérvárra, de Ádám megfázása miatt halasztottam egy hetet, és majd csak Védőnő-doki-AFP ultrahang után utazunk.
Nagyon jó volt hogy Anya itt volt. Végre nem voltam "egyedül",  kicsit feltöltődtem.  Azt azonban el kell, hogy mondjam, hogy az Ádám mentes órák száma fél órára sikeredett, azt is ma vittem véghez, amikor az AFP vérvétel eredményért mentem el. Ugyanis továbbra is csak "Anya, Anya, Anya" volt, még a wc-re is jött utánam és sírt az ajtó előtt. Ha jó kedve volt incselkedett anyuval, ha nem, akkor nem engedte magához közel. Pedig Anyu érkezésekor úgy lógott anyun, úgy ölelte, bújt hozzá, hogy egész elérzékenyültünk mind a ketten.Talán az utolsó két napban kezdett valami változni. Ma először tudtam megnézni úgy a Szomszédokat (mert nosztalgiázom), hogy Ádám anyuval volt elfoglalva. Két napja játszik vele tovább 2 percnél, úgy, hogy én közben ülhetek a fenekemen (nézve őket). Szóval ha még maradt volna Anyu plusz egy hetet még javult volna a dolog, de így most eddig jutottunk. :) Egyébként meg nagyon sok segítséget kaptam. "Sziszi" mindennap finomat főzött, mosogatott, ha kellett vásárolt, ablakot pucolt, függönyt mosott, vasalt és persze elviselt, mert néha csúnya tudok lenni, ha bal lábbal kelek. 

Ádám is napról napra mutatott újdonságokat, mondott új szavakat. Rengeteg dolgot mond, néha már 2 szót is összetesz, igaz még nem ragoz. Persze nem azért írtam, mintha elvárnám, nekem így is nagyon okos és óriási öröm az ő kis fejlődése. 
A kakaó nagy sláger, reggel már közli miután az ágyamba befészkelte magát, hogy "Anya, kakaó! Megyek!" - és már húzza is a kezem kifelé. Hiába mondom neki, hogy menjen egyedül, kint van "Sziszi", ő nem indul el nélkülem. Aztán kimegyünk, bekapcsoljuk tévét, először M2-t nézünk, majd Minimaxot. Közben kakaót és kávét csinálok és lassan, komótosan felébredünk, miközben összebújva nézzük a tévét. 
Aztán kb. egy hónapja folyton a cicimet fogdossa. Leginkább amikor sír, vagy fáradt. Nem kellemes, viszont érezhetően megnyugtatja, így most tűrök. Amíg nem az érzékeny bimbókat piszkálja, addig nem gond, és persze remélhetőleg csak átmeneti a dolog. Valószínű érzi a tejtermelődést. 
Nagy leveses lett, amiből mindig a répát kéri (ő csak "kumplinak" hívja). Továbbá a youtube-os "surprise eggs" videóknak köszönhetően tojás mánia van. Már 2x kapott kinder tojást, amiből kóstolhatott is egy pici darabot, utána viszont anyu ügyesen megoldotta és Boci étcsokit adta neki, hogy ez a tojás... elfogadta, és boldogan megette. Már van sírás is a boltban ha valamit meglát a kosárban amit ő szeret, és azonnal szeretné, és még nem nagyon érti, hogy majd csak ha kifizettük kaphatja meg. 
"Tanulunk" számolni, de neki a 4 az csak "fóór", de sokszor az abc-t kezdi el mondani (éj,bí,szí,dí,e) ha számokat lát valahol. A félreértések elkerülése végett, nem tanítom neki sem az ABC-t, sem a számokat. Youtube-s dalok által tanul, és persze ha hangosan számolom ki pl. a tápszerébe a port, illetve megszámolom játék közben a darabokat..csak játékosan. 
Ügyesen köszön, már többesszámban használja a "sziá"-t, és általában szólnom sem kell neki, hogy köszönjön. Hogy milyen büszke is tudok ilyenkor lenni (mint persze minden más szülő, de jó érzés nagyon!)

A kistesó meg egyre erősebben érezteti, hogy a pocakomban van és próbálok több időt szentelni arra, hogy kicsit vele is "foglalkozzak". Andrásnak mondtam, hogy kezdem nagyon szeretni a második kisfiúnkat. Valahogy tudtam, sejtetettem inkább, hogy kelleni fog az erőteljesebb mocorgás, hogy el kezdjünk közelebb  kerülni egymáshoz. Vagyis én hozzá. :) Andrással megbeszéltük, hogy nagyon boldogok vagyunk, hogy még egy kisfiúnk lesz, és tényleg nagyon örülünk Neki. 
Furcsa, hogy ilyen hamar képes váltani az ember...





2014. február 13., csütörtök

Kisfiú? Kislány? Már tudjuk! :)

Bár Macát nem sikerült utolérnem, és már le is mondtam az uh-ról, kaptam egy fülest, hogy mikor rendel a Szent Imre úton és hogy nem is kell bejelentkezni hozzá. Kissé félve mentem hozzá, mi lesz ha elküld, hiszen nem is szóltam neki előre, csak ugye amit mondott még Kyncs Kft-ben. De szerencsére tévedtem, nagyon aranyos volt, és elsőnek behívott minket. Jöhetett anyu is Ádámmal. Anyu még nem is látott ilyet, az ő idejükben nem volt ilyen. 4D-re is ő jön majd velem, legalább ez is egy örök élmény lesz neki is. 

A vizsgálat abból a szempontból volt nehézkes, hogy a picur belefúrta magát a méhlepénybe, aztán meg odatette a kezét a két lába közé. De már az első képeknél mondta Maca, hogy mit lát, de még nem volt biztos benne. Végül - mert nehezen fért hozzá rendesen - kicsit kiküldött sétálni. Ettem egy sport szeletet, majd 10 perc múlva ismét meglestük, és akkor egyértelműen közölte Maca, hogy biztosan nem nunis, és már mutatta is a kukacot. Csak vigyorogtam és vigyorogtam. Bár én végig kislányt éreztem, tudtam, hogy a kisfiúnak is nagyon fogunk örülni. És nem hazudok, őszintén boldog vagyok! Ahogy András is, aki olyat nevetett mikor mondtam neki. Anyu még el is sírta magát, hogy mennyire őszinte volt András öröme. Úgyhogy fiús anyuka leszek, András pedig fiús apuka. Mondtam - szuper, akkor már 3 szerelmem lesz. Van tapasztalatunk, a kis korkülönbség miatt majd milyen jól ellehetnek, nem lesz gond a közös szoba sem ha nem sikerül megoldanunk, és megvannak Ádám kisruciai is. 

A név viszont nem biztos, lehet marad Marcell, de még gondolkozunk rajta. Valahogy most nem érzem úgy, hogy ez lesz a végleges, de elvetni sem szeretném. Majd még átrágjuk Andrással - de van is még időnk rá. :)

Végül pedig az ajándékfotókkal: 



Megbeszéltük Macával a 4D-t is, 20. hét után hívom őt időpontért. Azt mondta full-house van, rengeteg a kismama, nagyon sok baba fog születni idén. Úgy tűnik megint baba-bumm van. :)


2014. február 10., hétfő

Csiri-biri torna videó

Igaz valószínűleg ez a kis (majd fél órás videó) inkább a családtagokat érdekli majd, de feltöltöm, hátha valaki kedvet kap a foglalkozáshoz, és mert olyan jó volt visszanézni, hogy Ádám végre élvezte és olyan ügyes is volt!





2014. február 6., csütörtök

17 hetesen + Ádámos


Délutáni szieszta

és szoba átrendezés (mert pocakosan a legjobb bútort tologatni :) )

2014. február 3., hétfő

Az első Csiri-biri tornán

Nagy örömömre (örömünkre) a plázában nyílt egy új játszóház (Tappancs játszóház). 1-2-szer már voltunk bent fél-fél órát játszani, és akkor tájékoztattak minket egy januári bérlet akcióról, amivel 10 alkalmat lehet menni foglalkozásokra. Mindezt 6000 Ft-ért. Ma voltunk először a címben már említett tornán, mely 1-4 éves gyerekek részére szól. Ez szerdánként van 10 órától, fél 10-re lehet menni és a végén még lehet maradni játszani. Egyébként tudom, hogy vannak ingyenes lehetőségek is a városban, de nekünk szempont volt, hogy a közelben legyen, hiszen haza is kell érnünk alvásra. Nekem meg fontos, hogy Ádám ne a babakocsiban aludjon el, mert akkor az rövid alvás lesz és nekem sem marad időm az alvása alatt magamra, a dolgaimra.
Kicsit izgultunk, hogy nehogy majd csak magunk legyünk Biusékkal, de szerencsére egész sokan lettünk. Zenés átmozgatóval kezdtünk, énekeltünk - még én is tudtam a dalok 50 %-át - és persze az énekeket elmutogattuk. Ádám eleinte mosolygott, nevetett, aztán jött egy olyan feladat, ahol a hátunkra kellett venni a gyerekeket, és körbejárni. Kértem segítséget, hogy ne kelljen akkorát emelnem, a foglalkozást vezető csaj fel is emelte Ádámot a hátámra, aki ettől az "idegen" kéztől olyan sírásba kezdett, hogy utána sokáig csak az ölembe volt, nem volt hajlandó leszállni, bármit is csinálni, csak azt hajtogatta, hogy "kész!" Tanultam az esetből, idegen helyen nem kell hogy bárki piszkálja. észrevettem már, hogy bár nagyon barátságos és kedves, de csak akkor jó ha ő kezdeményez, csak úgy ne piszkálja senki, azt nem szereti. Pl. szívesen ad puszit magától, de a viszont puszit már sokszor elutasítja. Szóval próbáltam lassacskán visszavonni a játékba, kevés sikerrel. Néha megfeledkezett magáról és akkor még nevetett is, aztán bekattant, hogy "hoppá, nekem most el kell játszanom, hogy de rossz nekem", és akkor csimpaszkodott belém. Aztán egyszer csak elengedte a kezem és egyedül elkezdett a többiekkel haladni a körbemászkálós, leguggolós, lecsücsülős, lefekvős feladatban és már minden oké volt. A foglalkozás közben volt egy 10 perces szünet, amikor előkerült a csúzda, a trambulin, alagút, egyensúlyozó tölcsér, mindenféle mogásos játék, aztán folytatódott a móka. Na itt már szinte teljes felszabadultság volt. Imádta az ejtőernyő  alá bújást, ahol a sülők körbe állva mozgattak a gyerekek fölött egy hatalmas szivárvány színű kör alakú vásznat, hullámoztunk felettük, majd az ejtőernyő közepére labda került és azt dobáltuk, majd jött ezernyi kislabda, végül pedig a gyerekek feküdtek egyesével az ejtőernyő közepébe és a szülők hintáztatták őket a "Zsip-zsup kenderzsuppra". Ádám imádta. Sőt odavolt a buborékért, amivel aztán nem is hagyta békén a foglalkozást vezető hölgyet, csak ment utána, hogy "buborék" - persze nem egészen így kimondva. A foglalkozás végén jött a játszóházas szabad foglalkozás. Ádám egy csomó mindennel leült játszani, tök ügyesen, rendeltetés-szerűen, és a legtöbb időt a kiskonyhában töltötte. Persze folyamatosan magyaráznom kellett, hogy csak imitáljuk az ivást és evést, nem szabad bekapni. Mindenre rákérdezett "Mi ez?" (ez egy mai újdonság volt, hogy kérdez) és ismételt mindent, és még azt is mondta egy zöld tányérra, hogy "piros", ami megint csak egy új szó volt. Eljönni annyira nem akart a végén, még maradt volna játszani, amit meg is értek. Nagyon kellet ez neki, és nekem is. Szerdán megyünk újra, remélem akkor már még jobban fogja élvezni!