2014. július 27., vasárnap

Napjaink - egy kis összefoglaló

Valószínű sokat, sokszor nem fogok tudni írni, főleg ha majd már András is dolgozni fog újra. Szerencsére augusztusban még itthon lesz. Volt már 1-2 alkalom, hogy egy délelőttre, vagy délutánra magunkra hagyott. Annyira nem volt vészes, de azért most még Bálint sem olyan aktív. Eszik és alszik. Amíg meg eszik próbálom úgy etetni ilyenkor, hogy közben is tudjak Ádámmal foglalkozni. Mesét olvasok neki, vagy leülök mellé miközben játszik.

Július 17-én, csütörtökön jöhettünk haza kórházból. Még aznap hívtam védőnőt, de nem volt, szabiját töltötte hétfőig. Másnap délelőtt hívtam doktornőt, ők örömmel gratuláltak Brigivel és megbeszéltük, hogy hétfőn lemegyek rendelés előtt Bálinttal. Kérdezte, hogy "vagy kijöjjön-e?", de miután a kérdés elhangzott, inkább levittem.

Anyu július 18-án, pénteken ment haza, reggel. Napokig baromira hiányzott. Annyiszor bennem volt, hogy bárcsak itt lenne még. Nem is mint segítség, egyszerűen csak megszoktam, hogy velünk van, és hiányzott mint az anyukám.

Apukám július 19-én, szombaton eljött meglátogatni minket. Már reggel 9-kor itt volt, Ádám nagyon örült neki. Annyira, hogy amikor apu ment el délután, sírva próbálta a cipőjét levetni róla. Örültünk apunak mi is nagyon, most már bátrabban el mer jönni. Pedig szegény még mindig néha eltéved. Utál idegen helyen vezetni.

Bálinttal július 21-én voltam lent tanácsadáson. Nagyon dicsérték, hogy milyen szép és édes kis baba. Biztos mondták kórházban is. Mondtam mosolyogva, hogy nem, de hát amúgy is minden baba szép. :)
Megmérték, 3620 gramm volt. Kértem, hogy nézzék meg a köldökét, mert előtte este fürdetés után vérzett neki (buta anya összevizezte neki) és olyan mintha gennyes lenne. Szerencsére gennyes nem volt, csak a lágy részt néztem annak,  a vérzés meg elvileg előfordul, nem volt semmi gond. Azért megpezsegtették, így kicsit fel lett lazítva a köldökcsonk, és a bacikat is kicsit kiölték. Én látom most el teljesen Bálintot. Megbeszéltük Andrással, hogy ő látja el Ádámot, én Bálintot. Majd ha nagyobb lesz, már más lesz, de most még inkább nem pelenkázza, nem öltözteti. A fürdetést persze ő kezdte, de aztán már én csinálom azt is a 3. otthon töltött nap óta. Szóval én meg nem mertem olyan bátran kezelni a köldökcsonkot, annak ellenére, hogy tudtam, nem fáj neki. Emiatt nem is száradt olyan hamar.

Még hétfőn délután felhívtam a védőnőt, aki mondta is, hgoy jujújj, már itthon vagyunk csütörtök óta? Mondtam neki, hogy én már hívtam, de szabin volt, de ne aggódjon a doktornőnél már voltam lent Bálinttal. Másnapra megbeszéltük a találkozót, és meglepetésünkre nem is késett el.

Július 22-én, kedden tehát jött a védőnő 10:30-ra. Kérdezett pár dolgot, megnézte a köldökcsonkot, megkérdezte, hogy 2-3 óránként szopik-e Bálint, mire mondtam neki, hogy "Peeeerszeeee!" Megfogadtam, mindig azt fogom mondani, amit hallani akar és akkor talán nem szórja a sok hülyeséget majd. Mert ugye Bálint nem szopizik időre. Ezt most másképp csinálom. Szopizik amikor akar. Ha 1-2 óránként kér, akkor kap úgy. Azonban nem titok (itt), volt már átaludt éjszakánk is. 1-2-szer mértem eddig, hogy mennyit evett. Első napokban itthon volt már olyan hogy 80-90 ml-t, aztán tegnapelőtt megint mértem egyet, akkor 110 ml-t szopizott. Egyébként nem méregetjük, mert van kakis és pisis pelusa rendesen. Kissé mohó a drágám, emiatt sokat bukizik, és sokszor kell evés közben büfiztetni, illetve teleszívja magát levegővel és sokat pukizik, hangosan pukizva kakil. Csak hasfájós ne legyen!!!!

Még aznap, tesóm is eljött meglátogatni minket. Nagyon aranyos volt, igazán örültünk neki. Jól esett, hogy eljött és olyan szeretettel volt Bálint és Ádám iránt is.



Július 24-én, csütörtökön vittem újra Bálintot le a rendelőbe. Csak egy gyors súlyellenőrzés volt és pezsegtetés. Hétfőhöz képest csak 10 grammot hízott, de megbeszéltük Brigivel (doki nénink szabin volt), hogy éjjel sok volt a kaki, most meg evés előtt vagyunk, és amúgy is látja Bálinton, hogy szépen fejlődik. Mondta, hogy ha leesne esetleg még a köldökcsonk aznap, akkor menjek le nyugodtan péntek délelőtt, ránéz és még egyszer lekezeli. Nos ez meg is történt délután. :) Rendes volt egyébként, hogy lekezelgette, látta rajtam, hogy nem nagyon merem emelgetni. Egyszerűen borzongtam a látványtól. No nem úgy, hogy undorodtam, véletlenül sem! Ez olyan érzés lehetett, mint amikor valaki nem bírja a tű látványát. Nekem ez olyannak tűnt, mintha egy seb lett volna, amit le akarunk szedni. Hiába van már egy nagyobb gyermekem.
A konakiont is ezen a napon adtam be Bálintnak, holott egy nappal hamarabb kellett volna, 23-án. Voltam olyan okos, hogy elfelejtettem.... 

Délután még megejtettük az első családi sétát is. Elég hosszúra sikeredett. Ádám persze egy csomószor cipeltette magát Andrással. Fellépőnk még nincsen, de már tervezzük a megvételét. Aztán hazafelé Ádám nagy hisztit csapott, hogy "Játsziii!!", így ők elmentek Andrással még kicsit, én meg felhoztam Bálintot.
Az első féltékenység-szerűségünk is megvolt, vagyis valami hasonló. Ádám közölte, hogy rakjam le a kiságyba Bálintot, vegyem fel és csináljak neki palacsintát.

Július 25-én, pénteken reggel is lementünk még egy pezsegtetésre. Most Ádám is lejött velem. Szófogadó volt. Fogta a kezem. Még jó, hogy a babakocsit könnyű tolni egy kézzel is. Persze párszor fel akarta vetetni magát. Hazafelé kukásautót néztünk, ő rendíthetetlenül integetett és köszöngetett a kukásoknak (most megint köszön mindenkinek, ha kell, ha nem), de szegényemnek egyikőjük sem intett vissza. Pedig szoktak. Még boltba is be tudtunk ugrani pár darab kifliért.
András délelőtt beugrott a munkahelyére, délután pedig Fvárra utazott pár órára. Csak estére ért haza. Azért fárasztó volt így egész nap egyedül. De muszáj lesz hozzászokni. Egyedül még nem mertem lemenni játszira, mert Ádám után futni kell, Bálintot meg nem szívesen hagyom még magára a babakocsiban. Még olyan pici, nem akarom hogy idegenek hajolgassanak be hozzá.

Tegnap (szombaton) András pedig elvitte Ádámot délután az evezőstelepre, ahonnan csak este 8 körül értek haza. Addigra én megfürdettem Bálintot, leraktam aludni, és én is lezuhanyoztam. Ádámom olyan fáradt volt mire hazaértek, pillanatok alatt elaludt aranyom.


Sokan kérdezik, hogy mi hogy vagyunk Andrással, milyen újra együtt. Hát .... khmmm! Baromira nincs időnk romantikázni. :D Ellátjuk a gyerekeket és este 8-9-kor vacsorázunk, megnézünk valami sorozatot, aztán elalszunk. Minden olyan mint régen, csak kicsit sűrűbb lettek a napok. Azért végre fél év után van ki simogasson, masszírozzon és ugyanígy fordítva. De kb. ennyire korlátozódik a kettőnk kapcsolata mostanság. De nem panaszkodunk, mert most ez van. Fizikailag képtelenség másképp csinálni bármit is.

Én is jól vagyok. Nem mindig kipihent, a fiúk alvása változatos. Ádámnak is volt átaludt éjszakája, Bálintnak is, de sajna nem egyszerre. Aztán olyan is volt, hogy felváltva járkáltam egyik ágyról a másikra. Merthogy bár az első két nap négyesben nyomtuk a kanapén, jelenleg mindkét gyermek a saját ágyában alszik. Ádám sem jöhet át, de úgy tűnik ő ettől talán jobban is alszik. (kopp-kopp-kopp). Kevesebbszer kel, hamar visszaszenderül. Sokat jelent, hogy mellébújhatok az ágyba újra. Bálintot már nehezebb visszaaltatni, mert ő sokat lenne cicin, de ugye nem akarom, hogy rajtam komfort szopizzon, hiszen nekem is kell pihennem, és van még egy gyermekem. Kapott cumit, de az meg sokszor kiesik a szájából és vissza kell rakni. Ha meg hagyom, hogy hátha anélkül is elalszik, akkor annak általában az a vége, hogy sírni kezd. Ádám eddig szerencsére nem ébredt fel rá.

Amiről még nem írtam, hogy újra diétázom. No nem önszántamból, hanem elővigyázatosságból. Ugyanis doktor nénink azt mondta, hogy a kistesók sajna fogékonyabbak lehetnek az allergiára, így szigorú tej- és tojásmentes diétát irányzott elő. Hát mit ne mondjak, lekonyult a szám. De így lehet megelőzhetjük, elkerülhetjük Bálintnál. Mondtam neki, hogy sebaj, így majd jól lefogyok, mert Ádámnál is így ment le 7 kiló 3 hónap alatt. Mondta, hogy kerüljem az olajos magvakat és a citrusféléket is. Plusz ugye nem ehetek "K" betűseket, hüvelyeseket sem. Szóval jó élet van. A súlyom egyébként visszaállt a terhesség előtti súlyra, aminek azért nagyon örülök. Jól érzem magam a bőrömben. :)



András és Ádám és Ádám viselkedése

Kedden, miután meglátogatott minket András a kórházban, hazaindult fél éve nem látott nagyobbik kisfiához. A videót láttátok (Anyukámnak köszönöm, hogy megörökítette), a találkozás megható volt. Én biztos voltam benne egyébként, hogy ilyesmi lesz a nagy találkozás, többen úgy gondolták, hogy esetleg Ádám visszahúzódó lesz, nem lesz rögtön ilyen közvetlen Andrással. De a skype azt hiszem segített áthidalni ezt a 6 hónapot. Rengeteget számított a szinte napi kamerás beszélgetés. Olyan sokat, hogy mi Andrással nagyon nem is érzelmeskedtünk, megbeszéltük, hogy nem érezzük a távol töltött időszakot, mintha most ment volna el és már jött is haza. Persze nyilván ha nem lenne itthon, az nagyon rossz lenne, de az itthonléte amolyan természetes.
Szóval a nagy ölelkezés után Ádám egyből megkapta az ajándékait, persze leginkább a vízipipa érdekelte, arra mondta, hogy "hűűű, de jóóó!" :D Rögtön hívta Andrást játszani, és persze egyből megvolt az összhang a fiúk között.



Este már András altatta, sikerült neki, bár mondta anyu hogy nem ment olyan könnyen, mert ugye nem úgy csinálta ahogy én szoktam, és persze Ádám fel is volt pörögve. Másnap reggel András ment be a munkahelyére, és ahelyett, hogy egyszer elmondta volna induláskor, hogy elmegy, de jön majd vissza, egyfolytában próbálta megmagyarázni az Ádámnak, hogy el fog menni, de jön majd. Naná, hogy Ádám emiatt folyton sírdogált.
Egyébként nagyon jól elvannak, András rengeteget segít. Ahová csak tudja, viszi magával, itthon is rengeteget játszanak. Kiveszi a részét mindenből, egy szavam nem lehet. Ádám az első napokban is inkább apás volt, mint anyás, és bevallom töredelmesen hogy hazaértünk után (csütörtök) másnap, pénteken többször sírtam el magam. Volt, hogy azért, mert Ádámon láttam, hogy kicsit meg van zavarodva, aztán meg azért, mert pl. ébredés után amikor bementem hozzá, közölte velem, hogy "Neeem, Apa!" - majd leszállt az ágyról, kikerült és kiment Andráshoz. Én meg sírtam a pelenkázóra borulva, mert eddig én voltam a minden, a pótolhatatlan. Mosolyogva nyugtatott mindenki, hogy ne legyek butus, örüljek neki, de azért ezt nem volt olyan egyszerű megélni.

Szerelnek


Ádám egyébként megváltozott. Igen, egyértelműen látszik rajta, hogy az élete megváltozott. Valószínű nem tudatosan viselkedik így, de küzdünk vele. Dobálja a játékait. Rugdossa a földön lévő dolgokat, rájuk lép. Talán játékból, de odaüt. Sosem bántott senkit így (1-2szer lökött már meg más gyereket). Alkalmi süket, ha valamit nem szabad, rászólunk, de érdekli, csinálja tovább amit épp csinál. Aztán ha erélyesebbek vagyunk, akkor elkezd sírni, bújik, megsértődik, megbántódik. Egyértelműen más, mint korábban, és ez olyan rossz, mert hiányzik a régi Ádám. Nem is tudom, talán már sosem lesz a régi? Próbálom én is sokszor ölembe venni, szeretgetni. Mesélek neki, melléfekszem újra altatáskor. De nem egyszerű.
Bálintot egyébként nagyon szereti - én úgy látom legalábbis. Mondja neki sokszor, hogy "szeretlek Téged Bálint", simogatja, puszilgatja. Tanítgatjuk neki, hogy fejét nem szabad bántani, amit egyébként ha olyanja van ügyesen be is tart és figyel rá, azonban van, hogy juszt sem érdekli, még rá is feküdne, ha nem akadályoznánk meg.
Mindig mondja, hogy "szegény Bálint" - de ezt nem tudjuk miért mondja. :D Valószínű a nyöszörgések miatt, amiket sokszor kisebbikünk hallat. Tudja, hogy Bálint anyatejet eszik/iszik. Ma pedig ő is akart cicizni. Szerencsére nem gondolta komolyan, mert aztán nevetett mikor odarakta a száját.




2014. július 26., szombat

Apa hazatért - videó

Egyelőre csak videó...


Kórházi napok

A szülés után a kórházi ottlétünk is pozitív emlékekkel zárult. 

A 317-es szobát kaptuk a fürdővel-wc-vel szemben, az ajtóhoz közelebbi ággyal. A szoba még üres volt. Mondta Gyöngyi, hogy sajna nem ígéri, hogy nem kapok szobatársat, de mondtam neki, hogy nem gond, én nem bánom, jobb ha az ember nincs egyedül. 
Viki még elkísért - pedig szegény de ment volna már a kislányához - hozott nekem egy kávét (most biztos sokan húzzák a szemöldöküket) aztán elköszöntünk. Hívtam anyuékat, hogy ha jönnének, akkor 5-ig érjenek ide, mert addig van látogatási idő és hozzanak nekem vizet, mert nagyon szomjas voltam, és croassan-t - mert éhes is. :) Aztán hívtam Andrást, Aput, András anyukáját és bepakoltam a szekrénybe. Benézett egy nővér, kérdezte is (normálisan), hogy "Maga meg mit csinál, nem most szült? Inkább pihenjen!". Hát az nem ment. Pedig nagyon álmos voltam, és fáradt, de pörögtek a gondolataim. 
Aztán megjöttek anyuék és Ádám futott oda az ágyhoz, nézte Bálintot, mosolygott és közben láttam a mosoly mögött a zavartságot is. Kb. negyed órát voltak, az elválás rossz volt, sírt. Sírtam én is az ágyamon, de aztán anyu hívott, hogy már minden oké, elterelte a figyelmét, elmentek vonatozni a plázába.
Bálint elég aktív volt, sokat volt cicin és éjjel is szopizott többször is. Úgy tűnik annyira ő sem fáradt el a szülésben. :) 
Éjjel még kaptam egy szobatársat, Mónikát és kislányát Emmát. Szimpatikus volt, végig jól elvoltunk, sokat beszélgettünk.
Anyuék jöttek minden alkalommal hozzám. Ádám először mindig nagyon bújt, aztán meg túlságosan felbátorodott és jóformán eladta a kórházat. Egyszer a szülőszobáig futott, ahol be is lökte az ajtót. Loholtam utána, anyu kezében ott volt Bálint. Szerencsére senki nem szólt meg, de én elég kellemetlenül éreztem magam. Amikor elmentek anyuval, mindig kicsit sírt, de kb. csak a folyosó feléig tartott.

A kaja végig jó volt, de most is kellett a pótlás, mert folyton éhes voltam. A folyadékpótlással nem volt gond, a 3 liter alsó hangon mindig megvolt. 
A fürdőt felújították, nagyon szép lett. Én nagyon sokat jártam zuhanyozni, volt, hogy egy nap 4-szer is elmentem. Izzadtam, a gátsebem miatt is, meg hát közel is volt most nagyon. 
A peluscserével szenvedtem, főleg az elején, amikor a magzatszurkot kellett még leszednem Bálint fenekéről. Az öltöztetés sem volt egyszerű, de Bálint felvétele, fogása egyáltalán nem okozott gondot. 
A súlya 2 napig csökkent, a hazabocsátásunk reggelére kezdett el emelkedni (3700 grammal született, aztán 3600, 3500, 3470, és végül újra 3500 - ez lett a hazabocsátási súlyunk is.)
Besárgulni nem sárgult, csak nagyon minimálisan. Azzal nem kellett szerencsére csinálni semmit. 
A kórházban megkapta a BCG oltást, volt anyagcsere szűrés, a csípőszűrést viszont  nekünk kell megejtenünk, mert az csak hétfőnként szokott lenni a kórházban. Így majd megyünk szakrendelésre 1-2 héten belül. 
A dolgozók jó fejek voltak, senki nem szólt be, mindenki kedves volt. A kórházban pangás volt, volt egy csomó üres szoba. Nem sok kismama szült az idő alatt amikor bent voltam. A wc-ben sem dohányzott most senki, szerencsére a kismamák összetétele is normális volt. 
Minden reggel jött a szokásos vizit, a dokim is látogatott minden nap. Látogatási idő 10 és 11 között, valamint 14 és 17 óra között volt. A szobákba nem lehetett bemenni, ezt sokan nem tartották be. Mi igen a szobatársammal. Nem mondom, hogy egyáltalán nem jött be anyu és Ádám, vagy Mónika rokonai, de nem ott töltöttük az időt, általában csak 1-2 percig tartottak ezek a bentlétek. 
András kedden este ért haza. H.Z. nagyon jófej volt, mert amikor mondtam neki, szólt, hogy jöjjön be nyugodtan hozzánk András, szól az ügyeletesnek, hogy engedjék be. Jött is hozzánk András. Előtte másfél órán keresztül szoptattam Bálintot, hogy nyugi legyen, mégis végigsírta a találkozást. Vártam Andrást a váróban, néztem a liftet, aztán oldalról érkezett lépcsőn, katonaruhában. Nagyon jó volt újra meglátni, könny szökött a szemembe. Persze nem volt ez amolyan filmekbe illő találkozás. Bálint sírása, a helyszín azért ezt nem hozta ki. De jó volt végre találkozni. Nem volt sokat, kb. 10 percet, mert Bálint nagyon sírt, így hamar elköszöntünk. Másnap délután együtt jött be anyuékkal (délelőtt munkahelyére kellett bemennie) és akkor végre magához ölelhette Bálintot is. Ádám meg az ölemben aludt egy órát. :)

Én elég gyorsan regenerálódtam. A gátsebemre rá tudtam ülni hamar, és nem is az, inkább az aranyerem fájt nagyon. Az durván kijött, nagyon szenvedtem vele. Nem is tudtam székletet produkálni - szerintem pszichésen nem ment, féltem, hogy fájni fog - amire kaptam is hashajtót. 
Csütörtök reggel jött a dokim az utolsó vizsgálatra. Reggel érkezett, ügyelet után. Szegénynek nagyon álmos feje volt. Mondta, hogy menjek vele, megvizsgál. Felkaptam a kis borítékot, amire egyébként tök rávoltam parázva, hogy hogyan, mikor adjam oda, mit mondjak.... nem szeretem az ilyet, pedig a dokim nagyon meg is érdemelte. Szóval vittem a kis borítékot a "Megérkeztem" képeslappal és benne a pénzzel a kezembe, tök zavarban voltam. Bementünk egy kis vizsgálóba (az újszülöttesek irodájából nyílt) és ott egyből oda is adtam, megköszönve a munkáját. Megdicsért újra, majd ránézett a sebemre, minden rendben volt. Így én utamra lettem bocsátva, csak a zárójelentésemre vártam. Bálint hazamenetele is kiderült olyan 11-12 körül, amit közöltem is anyuval. Ő jött értem Ádámmal, mert Andrásnak Kecskemétre kellett mennie visszaszűrésre. 
A hazamenetel előtt másfél órán keresztül szopizott Bálint, mégsem tudtunk elindulni amikor anyuék megjöttek. Csak sírt, cicin akart lenni. Kicsit már ingerült is voltam, és mondtam is anyunak, hogy amint hazaérünk megyünk cumit venni, mert ez így nem lesz jó. A bébihordóba alig tudtuk bekötni, melegem volt, izzadtunk. Bálintot is túl öltöztettem, szakadt róla a víz a kocsiban. Beültem hátra a 2 gyerek közé. Bálint üvöltött, Ádám meg sem mert szólalni. Rá sem mert nézni az ideges anyukájára. Jajj, úgy sajnáltam, el sem tudom mondani. Egyébként szegény Bálintot szinte végig Ádámoztam a kórházban, de nagyon durván. Úgy is szóltam neki, Ádámként beszéltem róla. Nem győztem magam javítani. :)
Ádám távolléte végül nem viselt meg annyira, és szerencsére ő is jól elvolt anyuval, aztán a hazaérkező apukájával is. Azt hogy aztán hogy később Ádám hogyan viselkedett, már itthon, az más tészta... írni fogok erről is. Sajna nagyon is megérezte ő a változást...




2014. július 23., szerda

Bálint születése (2. rész)

Megkaptam a legszélső részleget, a 4-es "vajúdót" (nem emlékszem miképp nevezték). Felfeküdtem az ágyra, rám kötötték a műszereket és kaptam oxitocint. Közben Viki is megérkezett beöltözve. Olyan aranyos volt, izgatott. Már egyből a labda után érdeklődött, hogy én is fogok-e kapni, de mondták neki, hogy persze, de még egyelőre nem tartunk ott. A fájások nőttek. Kaptam én mindent a méhszájlazítón keresztül az oxitocinig. A dokim rendszeresen rám nézett, érdeklődött, kérdezett, biztatott kedves szavakkal, mosollyal. Amikor megkaptam a labdát, Viki egyből mögém állt, és úgy kezdett el masszírozni, mintha box meccsre készülnék. :D Annyira viccesnek éreztem, de nem szóltam neki, mert kb. fél éve nem masszírozott meg senki. Aztán persze fájások közben pont ott masszírozott, ahol kellett - nem hiába, tudta ő, már szült ő is. Amíg nem voltak brutálisak a fájások, a "szünetekben" még röhögni is tudtam , annyi hülyeséget mondott. Ráadásul amikor leguggolt a steril ruhában, az akkorát reccsent, hogy felállni sem mert. :) Szóval az elején még mosolyogni, nevetni is tudtam, de aztán persze a mosoly egyre alább hagyott, amint a fájások sűrűsödni kezdtek, szinte 1 percesekké váltak és már kapaszkodtam ahol tudtam, némán ütögettem az ágy tetejét, küzdöttem a könnyeimmel. Mivel szültem már, tudtam, hogy ez még rosszabb lesz, hiszen még nem volt meg a kakilós érzés, sőt a derekam is ekkor kezdett csak igazán szétszakadni. A szülésznő egy tündér volt továbbra is, megsimogatott, biztatott. Többször figyelmeztettek a levegővételre, amit próbáltam betartani, de bizony néha előfordult, hogy kapkodtam érte, olyan fájdalmat éreztem. Viki folyamatosan beszélt hozzám, nyugtatott, dicsért, mondta, hogy ő ilyenkor már hangosan káromkodott. Az idő csak telt - nekem hosszúnak tűnt, de így, hogy nem első szülés volt, be tudtam tájolni, hogy kb. hol lesz a vége, vagyis inkább azt, hogy hol tartunk. Sokszor kérdeztek akkor, amikor épp fájásom volt, ilyenkor nem tudtam válaszolni, egyszer ki is fakadtam, hogy"fájok, nem beszélek". De aztán mondta Gyöngyi, hogy nem is kell, csak bólogassak. Közben kaptam fájdalomcsillapítot is, mert az már kezdett elviselhetetlenné válni.
Ádám születéséhez képest hamar eljött az idő, hogy felfekhettem az ágyra és beöltözve állt velem szemben mindenki. Viki mellettem állt, fogta a kezem, törölgetett, én meg éreztem, hogy az erő egyre jobban el-elhagy. Csak a fájások voltak amik visszarántottak. Többször megkérdeztem, hogy bekakiltam-e, mert úgy éreztem, de mindig megnyugtattak, hogy nem, hiszen kaptam beöntést is, ne aggódjak. A levegővel itt is akadtak gondjaim, mert amikor nyomnom kellett, sokszor "hörögtem" is, de úgy, hogy én észre sem vettem, de a levegőt is kifújtam. Kb. 3 nagyobb nyomás jutott egy keményedésre. Viki közben mondogatta, hogy mindjárt vége lesz, ő már látja a fejét, és láttam hogy már küzd a könnyeivel. Azt csak most tudtam meg, hogy nem a meghatottságtól, hanem mert annyira rossz volt engem szenvedni látnia. Aztán egyszer csak stratégiát váltottunk, azt mondták, hogy innentől kezdve ne nyomjak nagyokat, csak kicsiket, kb. addig amíg ők mondják. Nagy levegő be, kis nyomás, levegő kifúj, újabb kis nyomás, levegő kifúj. Nem értettem miért kell így csinálnom, és közben baromira feszíteni kezdett lent valami. Ez a valami Bálint buksija volt. És közben azt is megtudtam, hogy gátat védünk, és ezért nem szabad nagyokat nyomnom, nehogy szakadjak.
Ez a vége nagyon hosszúnak és nehéznek tűnt. Nagyon feszített Bálint buksija, de aztán egyszer csak éreztem, hogy kint van. Viki sírt, és ott volt az a "pici" kis 3700 grammos, 50 centis csomag, annyit annyira vártunk már, hogy kibújjon. Felsírt - igaz nem azonnal - és Viki elvághatta a köldökzsinort. Bálint sírt, megmutatta erős kis hangját, majd a mellkasomra tették, ahol abbahagyta a sírást. Édes, aprócska, meleg test simult az enyémhez, boldog voltam!  



Majd elvitték megmérni, rendben tenni én pedig megszültem a méhlepényt. Gyöngyi megkérdezte, szeretném-e megnézni, én pedig igent mondta. Elmondta mi micsoda, mivel hol tapadt, mi mit látott el. Nem volt szép, de mégis egy csodálatos kis tartozéka volt a 9 hónapnak. Majd H.Z. elkezdett összevarrni, mert bár nem vágtak, de kicsit repedtem (előtte még meg is katétereztek). A varrás fájt, sokkal jobban éreztem mint Ádámnál és hosszabbnak is tűnt. Mondta H.Z. hogy bár varrni kell kicsit, de sokkal hamarabb fog gyógyulni a gátsebem, mintha vágtak volna. (Ezt így utólag igazolhatom is, így 1 hét után már alig érzem). A végén nagyon megdicsért H.Z. és a szülésznő is. Azt mondta Gyöngyi, hogy ilyen egy példás szülés. Nem kiabáltam, azt csináltam amit mondtak, nagyon ügyes voltam. Igazán jól esett. Nem sokkal ezután bekötöttek egy infúziót, és visszahozták Bálintot is szopizni. A szopizás néha ment, néha nem. Ádámnál kellett a bimbóvédő, most ment anélkül is, de sokszor kicsúszott a cicim Bálint szájából. Sokat sírt. 2 órát még a szülőágyon kellett pihengetnem, Vikivel beszélgettünk addig, Bálint is velünk volt, próbáltam szoptatni, nyomtam a szájába a kolosztrumot. (Remélem jól írom.) Közben kaptam egy ágytálat, pisilnem kellett bele, szerencsére nem okozott problémát. Aztán lemosdatott kicsit Gyöngyi, kaptam új hálóinget - mindeközben Viki kezében pihent Bálint. Aztán átültem egy betegszállító székbe és Bálinttal a kezembe áttoltak a 317-es szobába, ami pont a felújított fürdővel szemben volt. 

A szülésemre nagyon pozitívan gondolok vissza. Mert bár volt pillanat amikor mindent megadtam volna császárért, vagy altatásért, a legjobb kezekben voltam. A dokimmal eddig is elégedett voltam, de most az egekig is tudnám magasztalni. Mindent, de tényleg mindent megtett amit csak lehetett. Amellett, hogy a legjobbat akarta nekem is, mind szakmailag, emberileg túlteljesített. Rengeteget rám nézett, jóformán végig ott volt. Magyarázott, biztatott, szeretettel beszélt és támogató volt. Néha kicsit viccelődött, de mindig ott volt az ember, aki mintha már átáélt volna maga is szülést, és tudná milyen fájdalommal jár. Ha szenvedtem egy vizsgálat, vagy varrás közben, rögtön bocsánatot kért és mondta, hogy mindjárt kész. A kórházi napok alatt is jött és leguggolt az ágyam mellé és szeretettel nézte Bálintot és úgy kérdezett Ádámról, Andrásról. 

Viki is nagyon kitett magáért. Rengeteget jelentett a jelenléte, sokkal közelebb érzem most magamhoz. Hiszen jelen volt a második kisfiam születésénél, elvágta a köldökzsinort, önzetlenül segített, támogatott. 

Bár nem tervezünk harmadik babát, de újra vállalnám ebben a formában a szülést és a csapatot is. :) 

Köszönöm mindenki segítségét, aki a 6 hónap alatt bármilyen formában is, de segített, támogatott, vagy tudtam, hogy számíthatok rá. 

Most már teljes a létszám! :) 


2014. július 20., vasárnap

Bálint születése (1. rész)

Még július 13-án napközben észrevettem, hogy pisilések közben színtelen nyálkás valami távozgat, de nem szóltam senkinek, nem mondtam, mert tudtam, hogy annyira erősen akartam már Bálint érkezését, hogy lehet csak én képzeltem már be dolgokat. Ott volt a lehetőség, hogy András is megérkezik hamarosan, de én csak azt akartam, hogy Bálint jöjjön, jöjjön minél hamarabb. Türelmetlen voltam már.

14.-én hajnalban egyre többször éreztem, hogy újra és újra görcsölget a hasam, fél 4 körül meg ahogy hozzáértem a pizsama nacimhoz, teljesen nedves volt. Be nem pisiltem, folyásnak sok lett volna, mégsem mertem azt állítani, hogy ez a magzatvíz, mert Ádámnál nem így volt, nála elfolyt nagy része már itthon. Így másfél órán keresztül csak figyeltem. Felálltam, wc-re mentem, sétáltam, feküdtem, betétet raktam fel. Azon láttam egyébként, hogy a rózsaszínes színe van a folyásnak/víznek. Közben anyuval is találkoztam, épp a wc-ről jött ki és amikor mondtam neki, hogy lehet itt az idő, ő egyből megfordult és visszament. :D

Közben már írtam facebook-ra a fórumra, hogy vajon a magzatvizem folydogálhat-e, hívjam-e és mikor a dokit. Reggel 5-kor már reggeliztem, ittam egy 3 az 1-bent, majd gyorsan elutaltam a közeli határidős csekkeket. Hívtam Andrást skype-n, mosolyogtunk, én tök boldog voltam, hogy végre úgy néz ki, hogy itt az idő. Telt az idő is, anyu rendszerint sírva fakadt, ölelgetett, féltett és boldog volt ő is. Aztán 7 után hívtam H.Z.-t, aki mondta, hogy akkor irány a kórház, szülőszoba és megnézzük mi a helyzet. Hívtam Vikit is, hogy úgy tűnik megyünk kórházba. El sem hitte, hova ez a nyugodtság, ő egyből turbó fokozatra kapcsolt. Mondtam neki, hogy ne siessen, még lezuhanyzok én is, ráérünk, minden ok, semmi bajom. Aztán fél óra múlva jöttek értem Zolival, elköszöntem anyutól és Ádámtól és útnak indultunk. Elmondhatatlanul izgatott és boldog voltam. Ádám miatt nem is idegeskedtem, szerencsére nem sírt utánam, csak picit volt nyügi. Korán kelt ő is, már fél 6-kor fent volt. Sírdogált, álmos volt, vissza nem tudott aludni. Kapott kakaót, kapcsoltunk mesét, sőt még a tablet-et is megkapta kivételesen, hogy lekössük amíg készülődök. 

Szóval megérkeztünk a kórházba, és elindultunk az E épület 3. szintjére. A kaputelefonba Andrással ellentétben ("esemény történt" - Ádám születésekor) én csak annyit mondtam, hogy a szülészetre jöttem. A folyosón végighaladva már kijött elém egy szülésznő, Viki meg egyből mondta is, hogy ő nála szült. A kedves kis hölgy kérte a papucsomat és az irataimat, kérdezte kivel van megbeszélve, kinek szóljanak és mentem is a vizsgálóba átöltözni. Kicsit már rutinosabban, de szerintem ugyanakkora izgalommal. Nyilván aki fájásokkal megy be, annak nem ilyen örömteli a folyamat. Elkezdtünk papírokat tölteni, közben bejött egy másik doki (Fekete Z.), hozzá már várt valaki, így addig megkértek, hogy menjek ki a váróba, hogy a másik hölgyet megvizsgálhassa a dokija. Közben Zoli felhozta a kórházi bőröndömet is. Aztán egy 5-10 perc múlva megérkezett az én orvosom is, köszöntünk és mentem is be vele a vizsgálóba. Elmondtam mi a helyzet és felfeküdtem a vizsgálóágyra. Azonban meglepetésemre azt mondta, hogy ez nem a magzatvíz, mert még zárt a magzatburkom, de mivel közben is folyt valami, mondta, hogy látja miről beszéltem, és ez valami folyadék, ami már egyébként azt jelzi, hogy szülés lesz rövid időn belül. Azt mondta felvesznek, és ebből este, másnap reggel baba lesz. Csinálnak egy 1 órás nst-t is, amivel néznek fájásokat is. Gyorsan szóltam Vikinek, hogy valószínű hazamehet, mert most még nem lesz szülés, de mondta, hogy az nst-t megvárja. És de jól tette! 
Egy kedves kis hölggyel mentem a szülőszobára. Felfeküdtem az ágyra, rámkötötte a fájás mérőt és a szívhangfigyelőt, majd vártunk. Bálint aludt, nem igazán nyomtam gombot. A hasam viszont többször keményedett, kicsit másképp mint eddig. Szerintem ahogy H.Z. vizsgált, annak hatására. Aztán a szülésznő - Gyöngyi - kérdezte hogy mennyit ittam, és mondtam neki, hogy hát ma reggel nem sokat. Kötött be infúziót és észlelte a jósló fájásokat is, melyek a gép szerint 3 percenként jelentkeztek. Közben dokik jöttek mentek, kaptam antibiotikumot is, majd jött megint a dokim, és miután mondta neki Gyöngyi, hogy mi a helyzet, azt mondta H.Z., hogy "Dóra, akkor most burkot repesztek és akkor még ma délutánig meglesz a baba!" Nagyon örültem neki, még jó, hogy Vikit nem tudtam hazaküldeni. A burokrepesztése nem is emlékszem, hogy fájt-e, de fura volt. Alám raktak egy ágytálat, és éreztem, ahogy folyik bele a magzatvíz. Azt gondoltam, hogy ez olyan lehet, hogy a doki kiböki és kimegy minden víz, de nem így volt. Folyamatosan csinált valamit H.Z. és fokozatosan távozott a meleg lé. Most így visszagondolva, kellemetlen volt néha, de mondta, hogy muszáj jól leengedni és hogy innentől majd jól beindulnak a fájások. Aztán feküdnöm kellett még egy negyed órát - szerintem volt az fél óra is - és közben a fájások is kezdtek kissé erősödni. Ekkor a szülésznő mondta, hogy akkor ő Gyöngyi, és ő fogja levezetni a szülést. Nagyon kedvesen mosolygott, az amúgy fiatal és nagyon szimpatikus kis hölgy. Mondta, hogy lassan keljek fel és szedjem össze a törölközőm, a tusfürdőm, wc papírt és kapok beöntést. Kimenetem Vikihez, elmondtam neki, hogy mégis szülök, és hogy beöntés után ő is beöltözhet. Olyan kis izgatott (idegeske) lett, mondta, hogy ajjaj, most mondta anyunak, hogy nem nagyon lesz ma már semmi, hívjam vissza. Úgyhogy gyorsan hívtam anyut, ő megint sírt, aztán írtam viber-en Andrásnak és mentem is Gyöngyivel. Közben persze elmondtam neki is, hogy miért nem a párom lesz bent velem. Megkaptam a beöntést, kicsit kellemetlen volt amikor feldugta a fenekembe a csövet. Mondta, hogy jó lenne ha lefolyna az összes víz, de ha nagyon feszít, szóljak. Azt már tudtam, hogy kicsit várnom kell majd, de most figyelmesebb voltam és a wc-n vártam, hogy ha gyorsan jönne az inger, egyből kéznél legyen. Ekkor már egyébként rendszeresen jöttek a fájások, mindig kicsit erősebben. Kb. 20 percet trónoltam, majd lezuhanyoztam és kimentem Vikihez. Elővettük a vizemet, bevettem egy szőlőcukrot és még egyszer megmutattam hogy működik a fényképező, mire figyeljen majd. Aztán ő elment átöltözni, megmondták, hogy hova rakhatja majd a cuccaimat. A 4-es szülésrészleget kaptam meg a négyágyas részből, ez volt legbelül. 

Folyt. köv.....

2014. július 19., szombat

Megérkezett Bálint

Drága szerelmünk, Bálintunk 
2014. 07. 14.-én (hétfőn) 13:36 perckor 
50 centivel és 3700 grammal várandósságom 39. hetének 5. napján
mindnyájunk örömére világra jött!!!









2014. július 12., szombat

Apára hajaz?

Még mindig élvezi Bálint az albérletét, és a végén tényleg megvárja apukáját (sőt már azt is el tudom képzelni, hogy rá is húz).
András 15.-én (kedden) este ér haza, így az a forgatókönyv amit Szandra írt, már az én fejemben is lejátszódott. :) Vagy valami hasonló...
De azért még mindig nem bánnám, ha mégis kibújna előbb, mert már a vesém is fáj, valószínű nyomja Bálint. Előfordulnak keményedések gyakrabban és erősödik a mensis érzés is, de rendszeresség nincs és még mindig a tűrhető, ámbár hosszútávon energia leszívó fájdalom ez. Fáradt vagyok, még jó hogy anyuval délelőttönként már simán lemegy Ádám. 
Már Ádám is úgy kezdi a reggeleket, hogy "Bálint, bújj ki!" - bár ő valószínű csak azért mondja, mert mondtam neki, hogy mondja, hátha rá hallgat az öcsi. 

Végül egy friss kép - 39 hetes 2 napos pocakosan:

Az arcom nem torz még :) , csak sajnos nagyon csúnyán májfoltos.


2014. július 9., szerda

39. betöltött hét és 2. NST

Mondhatnám, hogy hihetetlen, de persze nem az és már semmin nem lepődök meg.

A 2. NST-re 10 órára volt jelenésem. Nagyon fülledt volt a levegő, nem is éreztem jól magam, amíg vártam a soromra. Tök verejtékeztem, légszomjam is volt, nagyon levegőtlen volt. 
Most már kicsit rutinosabban ültem a székbe, egy szőke fiatal, szintén szimpatikus hölgy volt velünk. Bálint szívhangja végig 155 felett volt és rengeteget mozgolódott. A vérnyomásom 100/60 lett. Szintén 10-es értékelést kaptam, H.Z. szerint ez megint teljesen jó, "tökéletes" NST eredmény. Ő épp ultrahangozott, így oda kellett bemenni hozzá. Persze UH-ot nem nézett, pedig azt hittem lesz egy súlybecslés. Megkérdezte hogy vagyok, mikor is jön haza András és jelezte, hogy jövőhét hétvégén megint nem lesz, de sebaj, mert akkor meg már András itthon lesz. Azért remélem akkora már kibújik Bálintunk. Mondta, hogy jövőhét keddre kérjek újabb időpontot NST-re és akkor lesz egy magzatvíz vizsgálat is. Ha meg úgy van, hogy addig Bálint megindul, akkor találkozunk szülőszobán.Alig várom! :D

Jól vagyok még mindig, csak a szokásos. Meg egy jó pár napja tisztára olyan mintha menzeszelni készülnék. A lábamat már alig tudom megmosni és sajna a hasam sem úszta meg striák nélkül. Délutánonként nagyokat tudnék aludni, de nem lehet, mert 2-szer tettem meg és utána nem aludtam fél éjjel. Akkor inkább éjszaka alszom. Este mindig jól bevacsizok, hogy ha esetleg megint éjjel kellene bemennünk, legyen energiám szülni. :D Bálint igen aktív még most is. 

Ádám anyuval is jól elvan, már voltak lent kétszer kettesben és én is hagytam már magukra őket. Eljátszanak, Ádám bújik is anyuhoz sokat, már neki is mondta, hogy szereti. 

Szóval itt tartunk most.... már nem agyalok annyit. Sőt már kifejezetten idegesítenek a dátum belövések és a különböző megállapítások, miszerint fent vagy lent van a pocakom, vagy torzul már az arcom, vizesedek (persze nem).. stb. András azt mondta, photoshopol-jak meg egy fotómat, ahol eltorzítom az arcom, megdagasztom a bokám és lerakom a pocakom, és kérdezzem meg a facebook-on, hogy vajon most már szülni fogok? :D 




2014. július 6., vasárnap

Győrkőc

Még tegnap délután ki akartunk menni, de az eső elvette a kedvünket, így ma délelőttre időzítettünk. Nem gondoltam volna, hogy még lesz lehetőségem kimenni nekem is, de így alakult, ott lehettem én is. Busszal mentünk - azt mostanában Ádám nagyon szereti és igyekeztünk már 10 körülre ott lenni. Először csak lófráltunk, regisztráltunk, kapott Ádám karszalagot, amit nem engedett a karjára feltenni, így a bokájára tettem, de ott sem tűrte meg sokáig. Megállapítottuk, hogy Ádám még mindig kicsi ezekhez a programokhoz, talán majd 2 év múlva már rendesen ki tudja élvezni azt a sok szuper játékot, lehetőséget ami adva volt. Persze állhatunk volna sorba elektromos autóért, vagy medencés elfoglaltságért, de tűző napon nem sok kedvünk volt hozzá. Így elmentünk megnézni a néptáncosokat, mert Ádám imádja a zenét és a táncot. De mellette volt egy hatalmas ugrálóvár, és onnantól kezdve csak az érdekelte. Oda is kb. 15-20 percet sorba kellett állni, dög melegben nem volt épp kellemes, de Ádámért megtettük. Aztán meg azon aggódtam, hogy ráesnek, sírni fog és mi lesz vele, mert nem lehetett bemenni vele és olyan nagy volt, hogy nem is láttam mit csinál. Aztán vettünk vásárfiát és megnéztük a Radó szigetet. De csak körbementünk és inkább elindultunk a Széchenyi tér felé fagyizni. Közben kapott egy bálnás buborékfújót, amit folyamatosan non-stop nyomkodott is. A Széchenyi téren aztán a Pálfynál vettem neki egy gombóc zöld almás fagyit, amit lelkesen nyalogatott egy ideig, aztán persze megunta - sok volt. Akkora már ő is és mi is fáradtak voltunk, így elindultunk a buszmegállóba.

"Busszal, gyorsan!!"






Bálint más

Várjuk nagyon ezt a kis szarost, de nem igazán akar kibújni. Azt persze nagyon bírom, hogy valaki azt mondja, hogy már lement a pocakom, valaki meg azt, hogy még nem ment le semmit..... :D Egyébként szerintem meg ha nem is ment le, olyan mintha kisebb lett volna a pocakom. 
És bár hónapokkal ezelőtt még szerettem volna, ha megvárja Andrást, tegnapelőtt már András közölte, hogy ő már összepakolt, és beszéljek Bálinttal, hogy szeretne hazajönni, úgyhogy bújjon ki. :) Már nem kímélem magam, emelgetem Ádámot, nagyokat sétálunk - nem is érzem meg, simán csinálok mindent. Minden este várom, hogy elfolyjon a magzatvíz, és bár azt is mondták, hogy majd akkor jön amikor nem foglalkozom vele és nem gondolok rá... most őszintén, lehet erre nem gondolni???? :) Nekem nem megy. Egyébként jól vagyok, csak a fekvő pozíció kényelmetlen, a légszomj. A hasamon is megjelent egy két csík a köldököm alatt, amit anyu vett észre, én nem láttam a pocakomtól eddig. De most megnéztem tükörben és lett 3 csíkom. Tény, hogy nem is nagyon kentem magam semmivel az utóbbi időben. 
Szóval Bálintom, tudom hogy Te nem vagy Ádám, és nem kell mindenben őt követned, ezért sem jöttél a 37. hétre, de most már Apa is szeretne hazajönni hozzánk, már Ádám is nagyon ügyesen elvan mindenkivel - most épp nagyival aki tegnap váltotta Enikőt, kijutottunk Győrkőcre is, itthon van a doktor bácsi, a kórházba is van aki ott tud velem lenni (Aliz vagy Viki személyében), és persze a legfontosabb, szeretnélek már magamhoz ölelni!

2014. július 2., szerda

Készen állok

Azt hiszem felkészültem Bálintunk érkezésére és várom, hogy útnak induljon! Mondtam is neki, most már az ő döntése, hogy ki szeretne-e bújni a közeljövőben. 

Mindenesetre én már szeretném több okból is....


2014. július 1., kedd

38 hetesen az első NST-m

Eljutottam!!! Örömujjongás! :) Megvárta Bálint szépen H.Z. hazaérkezését és az első NST-t is, amit többen is mondtak, hogy tök élveztek. Múlt héten felhívtam őket időpontért, és ma fél 9-re volt jelenésem. Beállítottam a telefonom egy reggel 7-es ébresztőre, igyekeztem sok folyadékot meginni, ittam egy kávét is, és ettem 2 pilóta kekszet. Ádám aludt ma a legtovább, fél 8-ig. 
8- kor indultam el otthonról, Ádám maradt otthon Enikővel. Már alig vártam, hogy odaérjek, pisilnem kellett nagyon. A kórház mondhatni kongott az ürességtől, mert munkaszüneti nap volt a közalkalmazottaknak. Egy gyors pisi, kb. 5 perc várakozás és már mehettem is be a kényelmes bőr fotelba hallgatózni. Hárman voltunk bent, plusz egy kedves hölgy, aki felügyelte és ellenőrizte a folyamatot. Kicsit féltem, hogy biztos nem fogom érezni majd Bálint mozgolódását, és majd nem tudom mikor kell nyomni a gombot, de nem volt gond, sőt... volt amikor úgy megnyomkodtam a gombot mert olyan erősen mozgolódott Bálint - és valószínű elég lett volna csak egyszer nyomnom - de én egy teljes sorozatot lőttem. Egyébként minden rendben volt, Bálint szépen mozgolódott, a szívhang is rendben volt. A másik két kismama pocakja sokkolásra került, nálam nem volt ilyenre szükség.
Aztán mivel H.Z.-t felhívták a szülészetre egy műtétre, így nekem is utána kellett mennem az eredmény kiértékelésére. Amíg ott vártam egy apuka jött ki az újszülöttjüket megmutatni a nagyszülőknek. Az apukának könnyes volt a szeme, én meg nem tudtam uralkodni magamon és először csak egy kis könnycsepp jött ki, aztán rendesen sírni kezdtem. Rám nézett egy másik kismama - ő is NST-n volt - mondta, hogy "Ugye milyen megható?" , mire csak annyit tudtam neki mondani sírva, hogy az én párom nem lesz itt a szülésnél. Nagyon szar érzés volt, nagyon szomorú voltam és elkeseredett. Ilyet még nem is éreztem a terhesség alatt. Aztán persze megnyugodtam, és valószínű nem fogom én ezt olyan tragikusan megélni, bár tényleg nem tudom mi fog akkor ott a fejembe járni. Talán a fájások között nem úgy fogom ezt megélni. Mindenesetre Andrásnak elmeséltem, és szegényemnek is folytak a könnyei. De aztán mondtam neki, hogy lehet Bálint ezek után megvárja, hiszen már egy hetet ráhúztunk Ádám érkezési idejére és jól vagyok. Meg ha mégsem, úgyis itt lesz velünk utána mindig...  Nem is tudom mit szeretnék jobban, hogy Bálint bújjon ki minél hamarabb és András hamarabb hazajöjjön, vagy hogy várjuk meg míg hazaér és legyen ott velünk a szülésnél. Az egyiknél hamarabb találkozunk, a másiknál részese lehet Bálint érkezésének. 

Egyébként az NST-re 10-es értékelést kaptam, és H.Z. is mondta, hogy most már itt van, nem megy sehová.

Ádám egyébként jól elvolt, nem igazán hatotta meg, hogy hazaértem. Egyszer emlegetett, de Enikő mondta neki, hogy elmentem doktor bácsihoz megnézni Bálintot. Ő pedig tudomásul vette, és játszott tovább.