András és Ádám és Ádám viselkedése

Kedden, miután meglátogatott minket András a kórházban, hazaindult fél éve nem látott nagyobbik kisfiához. A videót láttátok (Anyukámnak köszönöm, hogy megörökítette), a találkozás megható volt. Én biztos voltam benne egyébként, hogy ilyesmi lesz a nagy találkozás, többen úgy gondolták, hogy esetleg Ádám visszahúzódó lesz, nem lesz rögtön ilyen közvetlen Andrással. De a skype azt hiszem segített áthidalni ezt a 6 hónapot. Rengeteget számított a szinte napi kamerás beszélgetés. Olyan sokat, hogy mi Andrással nagyon nem is érzelmeskedtünk, megbeszéltük, hogy nem érezzük a távol töltött időszakot, mintha most ment volna el és már jött is haza. Persze nyilván ha nem lenne itthon, az nagyon rossz lenne, de az itthonléte amolyan természetes.
Szóval a nagy ölelkezés után Ádám egyből megkapta az ajándékait, persze leginkább a vízipipa érdekelte, arra mondta, hogy "hűűű, de jóóó!" :D Rögtön hívta Andrást játszani, és persze egyből megvolt az összhang a fiúk között.

 

Este már András altatta, sikerült neki, bár mondta anyu hogy nem ment olyan könnyen, mert ugye nem úgy csinálta ahogy én szoktam, és persze Ádám fel is volt pörögve. Másnap reggel András ment be a munkahelyére, és ahelyett, hogy egyszer elmondta volna induláskor, hogy elmegy, de jön majd vissza, egyfolytában próbálta megmagyarázni az Ádámnak, hogy el fog menni, de jön majd. Naná, hogy Ádám emiatt folyton sírdogált.
Egyébként nagyon jól elvannak, András rengeteget segít. Ahová csak tudja, viszi magával, itthon is rengeteget játszanak. Kiveszi a részét mindenből, egy szavam nem lehet. Ádám az első napokban is inkább apás volt, mint anyás, és bevallom töredelmesen hogy hazaértünk után (csütörtök) másnap, pénteken többször sírtam el magam. Volt, hogy azért, mert Ádámon láttam, hogy kicsit meg van zavarodva, aztán meg azért, mert pl. ébredés után amikor bementem hozzá, közölte velem, hogy "Neeem, Apa!" - majd leszállt az ágyról, kikerült és kiment Andráshoz. Én meg sírtam a pelenkázóra borulva, mert eddig én voltam a minden, a pótolhatatlan. Mosolyogva nyugtatott mindenki, hogy ne legyek butus, örüljek neki, de azért ezt nem volt olyan egyszerű megélni.

Szerelnek

Ádám egyébként megváltozott. Igen, egyértelműen látszik rajta, hogy az élete megváltozott. Valószínű nem tudatosan viselkedik így, de küzdünk vele. Dobálja a játékait. Rugdossa a földön lévő dolgokat, rájuk lép. Talán játékból, de odaüt. Sosem bántott senkit így (1-2szer lökött már meg más gyereket). Alkalmi süket, ha valamit nem szabad, rászólunk, de érdekli, csinálja tovább amit épp csinál. Aztán ha erélyesebbek vagyunk, akkor elkezd sírni, bújik, megsértődik, megbántódik. Egyértelműen más, mint korábban, és ez olyan rossz, mert hiányzik a régi Ádám. Nem is tudom, talán már sosem lesz a régi? Próbálom én is sokszor ölembe venni, szeretgetni. Mesélek neki, melléfekszem újra altatáskor. De nem egyszerű.
Bálintot egyébként nagyon szereti - én úgy látom legalábbis. Mondja neki sokszor, hogy "szeretlek Téged Bálint", simogatja, puszilgatja. Tanítgatjuk neki, hogy fejét nem szabad bántani, amit egyébként ha olyanja van ügyesen be is tart és figyel rá, azonban van, hogy juszt sem érdekli, még rá is feküdne, ha nem akadályoznánk meg.
Mindig mondja, hogy "szegény Bálint" - de ezt nem tudjuk miért mondja. :D Valószínű a nyöszörgések miatt, amiket sokszor kisebbikünk hallat. Tudja, hogy Bálint anyatejet eszik/iszik. Ma pedig ő is akart cicizni. Szerencsére nem gondolta komolyan, mert aztán nevetett mikor odarakta a száját.