Hétvége Fehérváron

Pénteken egyedül utaztam haza Ádámmal, mivel András szombaton még dolgozott. Barátnőm Győrben dolgozott, így felajánlotta, hogy hazavisz minket. A hazautazás (a pénteki) majdnem meghiúsult, mert nem tudtam bekötni Ádámot se előre se hátra. Rövid volt a biztonsági öv. Aztán hívtam Andrást, hogy hova rakta a hordozó adapterét, talán azzal sikerül. Adapter a tárolóban volt, annak kulcsa meg Andrásnál... szerencsére mindkét szomszédot ismerjük, így bekopogtam az egyikhez és megkértem, hogy nyissák ki nekem a tárolót. (Eddig még nem is láttam belülről. :) ).

Az adapterrel sikerült a művelet, bár egy merő ideg voltam, hogy jól kötöttem-e be, mert nem volt rajta kép, felirat, régebben meg András szerelte be a kocsiba. Szegény Ádámot (vagyis az ülését) kicsit megrángattam, hogy lássam jól tart-e az öv. Ráadásul olyan hülye pozícióban volt Ádám, tök függőlegesen - mert ennyire megemeli az ülést az adapter. Nem is vennék ilyet újra - nem jött be.

Az úton minden rendben volt amúgy, otthon meg már várt minket apukám. Ádám annyira megilletődött, hogy hatalmas sírásba kezdett. Édesem újabban úgy sír, hogy összeszorítja a száját, lebiggyeszti és közben mondja, hogy "bűűűű". Édesem, meg tudnám zabálni. Persze nem kellett sok idő, és összehaverkodtak újra. Sajna ez a ritka találkozások átka és persze Ádám is belelépett abba a korba, hogy hamarabb megijed másoktól. Nem írom, hogy idegenektől, mert a családtagok nyilván nem azok. Nem sokkal ezután tesóm hazaért a menyasszonyával (jajj de jó ezt írni, vasárnap kérte meg öcsém kedvese kezét, és én annyira boldog vagyok!!!) és tesóm egyből Ádámért nyúlt. Jó érzés, hogy így szereti a kisfiamat, ráadásul tényleg annyira őszinte ez a szeretet. 

Mivel az utazóágy András anyukájánál volt és amúgy is csak ketten voltunk, Ádámot magam mellé tettem. Amúgy sem szívesen raktam volna az utazóágyba. Egyrészt mert amúgy is nyugtalanul alszik - most meg még nem is a megszokott helyén van - másrészt mert susog az a hülye utazóágy és tuti felébredne rá minden megmozdulásánál. Az éjszaka viszonylag nyugodt volt. Persze sokszor ébredt Ádám, de végre amikor alszik, akkor alszik, nem csapkolódik, nyüszög. 2 dologra tudok gondolni: hat a kúp, illetve hat a nulldiéta (+ jó az új krém). Ráadásul eltűnt a bőréről minden folt, még a nyaka sem piros. Ilyen a betegség megjelenése óta nem volt. Nem is mertem vele ma elmenni a bőrgyógyászatra, hátha elhajtanak, hogy mit keresek ott. 

Szombaton mamáméknál voltunk, ahol unokatesómék két kislánya is ott volt. A kisebbik olyan édesen megölelt amikor eljöttünk - nagyon meghatott. Hazafelé elmentünk a temetőbe tesómmal - ott árulta el (hol máshol :D ), hogy megkéri kedvese kezét, és hogy meg is vette már a gyűrűt, aztán Ádámmal felugrottunk András anyukájához, ahol már András is várt minket. Érdekes módon Ádám lebiggyesztette a száját mikor András kivette. Amúgy valószínű csak marha álmos volt, mert a délelőtti alvása után nem nagyon tudott pihenni. Vasárnap találkoztunk még a nagynénikkel és az unokatesókkal is. Ádám mindig kap valami kis ajándékot, most egy nyomkodós vonattal és pár bébikajával és popsitörlővel gazdagodott. Hazafelé menet megálltunk Csókakőn, ahol megköszöntöttük barátaink 1 éves ikreit. Olyan aranyosak voltak! A kislány úgy bújt Ádámhoz. Nem maradtunk sokáig, mert fürdésre szerettünk volna hazaérni. Mielőtt indultunk megszoptattam Ádámot, de szegényem így sem bírta az utat Győrig. Kb. Ászárig aludt, majd egy idő után sírni kezdett. De ez nem hiszti volt, halk sírdogálás, olyan könnyes volt a kis szeme. András szerint éhes volt. én elvetettem. Aztánvégülis be kellett látnom, hogy Andrásnak lesz igaza. Ugyanis hazaérve Ádám úgy betolta a rizspépjét. Nem is éhes lehetett, hanem inkább megszokta már, hogy minden késő délután azt kap. Itthon a lakásba érve amúgy már semmi baja nem volt. Egyből mosolygott, adta a szokásos kis hangokat a szájával, jól elvolt.

Az éjszakáink jobbak lettek. Fel-felkel, de nyugodtabban alszik. Ma meg egész nap alszik szinte. Remélem nem lesz beteg!