9 hónap

Ádámunk 9 hónapos. Szaladnak a napok, hetek, hónapok és lassan ő is. Na jó, azért ott még nem tartunk, de az biztos, hogy majdnem minden napra tartogat valamit.

Ami a leginkább szembetűnő változás, hogy nemcsak áll, hanem lépeget is bútor mellett, vagy ha fogja a kezünket. Nagyon ügyes nagyfiú, és most már végre kevesebbet esik. Bár azt gondolom ez csak átmeneti állapot. Most végre ügyesen és stabilan megáll kapaszkodva, de majd ha elindul. Persze néha így is vagánykodik, azt hiszi kapaszkodás nélkül is megy neki már az állás. Viszont amikor esik, már kirakja a kis kezét, igyekszik valamibe megkapaszkodni, vagy egyszerűen csak ügyesen érkezik fenékre. Azt hiszem a sok esés alatt tanulják meg a helyes landolást.

Azért persze így is jut minden napra egy "puff" - arany drága szívem legutóbb épp nagyon örült a Hubbinak a Duck Tv-n, ülve tapsikolt és rugózott örömében, aztán eldőlt hátra.

A Tv megy, de sokkal kevesebbet. Inkább nincs bekapcsolva, és ha be is kapcsoljuk, akkor délelőtt legtöbbször. 

Bár estefele András meg Bogyó és Babócát nézet vele youtube-n - végülis az nem tévé..... :) De viccet félretéve, tény hogy visszavettünk, mert Ádámot túlzottan érdekli. Nézi, mint a nagyok. 

Reggel ébredéskor megragadja a távirányítót, és a tv fele mutat vele, mintha bekapcsolná. Aztán jelzi, hogy héé, ez nem megy. Erre nem kell, hogy büszkék legyünk - nem tudom miért vagyok mégis az... :)

Most már nagyon ügyesen mászik és egyre kevesebbet közlekedik kúszva. Azért az elején még sokszor váltott vissza, ha megfeledkezett magáról.

Nem tudok sokféle mondókát, de azért mondókázunk. Legújabb a Csip-csip csóka, az Elment vadászni, és a Laci Te (Arany János) Ádámosra átdolgozva.

Pogácsát süt ha kell, ha nem, néha hesseget a Csip-csip csókánál, és néha már integet is.

Továbbra is jelzi ha valamire vagy valakire nem kíváncsi. Befogja a fülét! Persze közben vigyorog, mintha tudná, hogy ez annyira nem szép dolog... vagy azért mert nem bírjuk ki és nevetünk sokszor a dolgon.

Tudja, hogy a "Nem" az nemet jelent. Az esetek 60 %-ban szót fogad, a fennmaradó 40 %-ban pedig hol meg se hall minket, hol meg újra bepróbálkozik pár másodperc után. Igazából megvan az hangerő és határozott hanglejtés amit hat, és persze ez egyáltalán nem kiabálást jelent. Viszont ilyenkor tényleg abbahagyja, és általában megsértődik, sírni kezd.

"Nem"-et mondunk ha olyan helyen akar felállni - mint például üvegasztal, tv-szekrény. Nem szabad ütni a radiátort sem... ezt nagyon nagy szeretettel művelné, de ugye radiátort akkor ütünk ha zavar a szomszéd, nem csak úgy kedvtelésből. :) Aztán nem dobáljuk a telefont, nem vágjuk az asztalhoz a földhöz, nem esszük meg a papucs talpát, és nem nyomkodjuk a műszaki cikkek gombjait és pláne nem csapkodjuk a tenyerünkkel. 

Eljött az időszak, amikor Ádám az etetőszékből ledobálja a földre a dolgait. Ráadásul szépen, lassan, egyesével, közben engem figyelve, hogy vajon mi lesz a reakció. 

2 reakció van: a nem szabad, és az hogy nem veszem észre. Egy idő után figyelmeztetem, hogy még egyszer megteszi, elveszem. Így teszek és ez igaz más dologra is. Figyelmeztetés után maximum még egyszer teheti meg, utána vagy elveszem az adott dolgot, vagy elmegyünk az adott tárgytól, bútortól.

Egyébként ha valamit nem szabad, akkor elmondjuk azt is, hogy miért nem! Fontos, hogy tudja, nemcsak rávágjuk mindenre, hogy "Nem", oka is van. 

Ezen a pontos már nagyon fontosnak érzem a következetességet is.

Bohóckodik továbbra is. Újabban kidugja a nyelvét és megnyalja a felső ajkát, közben valahogy visszagörbíti a nyelvét. Egyikőnk sem tud ilyet. Emellett néha - evés közben, mert a bohóckodás ott megy legjobban - elfordítja a fejét és úgy vigyorog, fél szemmel visszanézve, látjuk-e.

Az evése mostanában dupla annyi idő, nagyon sok türelem kell hozzá. Azt hinné az ember, hogy nem éhes, nem akar enni, pedig igazából csak minden más érdekli közben és hagyni kell, hogy szépen az ő tempójában fogyassza el a főzeléket, gyümölcsöt. Eleinte nem hagytam, az lett a vége, hogy 2 hétig nem evett szinte semmit, csak falatokat. Azt hittem a betegség... pedig csak türelem kell hozzá. 

Nem eszi a darabosat még, viszont kóstol mindent. A "mindent" még nyilván nem jelent mindent. A sós, fűszeres dolgok nálam még tabunak számítanak, az édes nem (módjával). Múltkor séta közben megettünk együtt egy kakaós kalácsot. (Tej és tojásmentes kalácsot). 

Az ivása majdnem a nullával egyenlő, de annyira már mégsem. Most vettünk egy csőrös poharat, amiből kivettük a csöpögés gátlót és így iszik pár kortyot. Bár hihetetlen mi mindenből képes játékot csinálni. Még ezzel is tud bugyborékolni. Teát adok neki (Hipp granulátumos, édesített). Védőnő azt mondta ne adjak édesített dolgokat, de mondtam neki, örülök ha végre iszik Ádám, jelenleg fontosabbnak tartom.

Ádám bújós lett és még ragaszkodóbb. Csúnya szóval, de nem rosszallóan, levakarhatatlan. Anya, anya, anya.... Jelenleg egyfolytában mászik rám, sokszor csak az ölemből játszik - néha megfordul, és odahajtja a kis fejét, vagy csak odanyomja a száját az arcomra. Ha András hazaér munkából, edzésről, bárhonnan, akkor ezerrel mászik elé, örül neki, de 10-20 perc múlva már sírva fakad ha hiányol, ha arrébb megyek 2 métert, vagy kimegyek a szobából. Nem veszem át mindig Andrástól, tudnia kell, hogy apa épp olyan biztonságos és jó, mint anya. 

András nagyon szépen foglalkozik egyébként Ádámmal. Tanítgatja, magyaráz neki, nevelgeti. Ha énekelek Ádámnak, ő is csatlakozik, egy csomód dalt megtanult ő is. Részt vesz Ádámmal kapcsolatos dolgokban és szegényem sokat visszaadott az edzésekből is. Sajnálom, mert látom, hogy nem jó neki, ugyanakkor jól esik, hogy a fontossági sorrend élén a család áll. 

Egy ideje egymásra nincs időnk - tudom, hogy kellene, de most ez van. Nem azért nem teszünk ellene mert nem akarunk, hanem mert fizikailag most nem megy. Megsínyli a kapcsolatunk igen és persze ez nem veszekedésekben nyilvánul meg. Ez most a kapcsolatunk erőpróbája, túl leszünk majd rajta egyszer. Ehhez kell majd, hogy Ádám jobban aludjon, hogy én se legyek hulla estére, és ne térjek nyugovóra este olyan hamar. Kell az is, hogy elmúljon ez az úgynevezett "szeparációs szorongás" is, és ha Fehérváron vagyunk, vagy jön hozzánk anyukám, elmehessek én is Andrással. Jelenleg csak ő megy, és ha nem is gyakran, szar érzés. Nem az, hogy ő megy, hanem hogy én nem mehetek. Tudom, máshol máshogy van, de a gyerekek nem egyformák. 

Mindenesetre februártól elvileg megyünk mozogni szomszédasszonyommal, aztán majd szép fokozatosan több és több jut nekem is a kimozdulásból. 

Mit is írjak még... ezért nem jók ezek az összefoglalók, mert tuti elfelejtek valamit. Érdemesebb inkább mindent lejegyezni akkor amikor történik.

Észrevehetően gyengébb Ádám immunrendszere és elég nehezen jövünk ki a náthákból is általában. Most vettünk neki Cebion cseppet - nem értem eddig pl. doki néni miért nem javasolta. 

Atópia, tejfehérje érzékenység, valószínű kisebb fokú kancsalság, amit azóta jobban látok, hogy mondta doki néni.... néha kicsit elkenődök. Aztán ilyenkor arra gondolok, hogy mindegyikkel teljes életű életet lehet élni, ennél gyerekek sokkal rosszabb betegségekkel is küzdenek, ráadásul Ádám ezeket kinőheti (ki is fogja!!!!) a kancsalság meg orvosolható. Ha egyáltalán van, de szerintem enyhe mértékben igen. Nincs még időpontunk mindig, nem veszik fel a kartonozóban a telefont, szerintem bemegyek majd személyesen időpontot kérni.

No, más nem jut eszembe... 3 napja fáj a fejem nekem is. Tuti a front.

Annyi talán még, hogy az éjszakáink változóak. Most épp napok óta jobbak, de lehet 2 nap múlva megint a régi lesz. Próbálom Ádámot visszarakni a kiságyába minden éjjeli megnyugtatás után, mert András már ki akart jönni nappaliba, mert elfekszi nyakát. Mondtam, hogy azt már nem, külön ne aludjunk, így most én ugrálok többet megint éjjel. 

Egyébiránt az életünkben adódó apró nehézségek ellenére is elmondhatom, hogy több a jó mint a rossz - még ha néha nem is úgy tűnik a nem alvós bejegyzések végett. Szeretem, hogy Ádám egyre nagyobb és kifejezőbb, hogy az érzelmeit ki tudja mutatni és hogy egyre több dolgot elsajátít. Néha nosztalgiázok egyet a minikori képei között, aztán ránézek a nagyfiamra és egy mosoly kíséretében egy nagy-nagy puszit nyomok a nyakára. Szeretlek Ádám! Mindennél jobban kisfiam!